A rendezvényen Mészáros Lajos, Dunaújváros és a térség fideszes országgyűlési képviselője megtisztelőnek nevezte, hogy egy országos projekt részeként a gépészeti ágazati tudásközpont Dunaújvárosban valósulhat meg. Kifejtette: a magyar gazdaságnak nagy szüksége van a szakképzett munkaerőre, mert hiány van jól képzett munkavállalókból. Dunaújváros mindig is a kétkezi dolgozók városa volt, és ma is sok kis-, közép- és nagyipari vállalkozás működik a városban, amelyeknek szükségük van a szakképzett munkaerőre – emelte ki az országgyűlési képviselő.
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere a szakképzés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt: egy megbecsült rétegnek kellene a városban felnevelkednie, akik majd mindannyiunk számára biztonságos, élhető környezetet fognak teremteni. Számunkra itt most a jövő fejlesztése, a jövő generációjának kinevelése a cél – mondta.
Magyar András, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója azt mondta: a beruházás célja segíteni a szakképzésben tanuló diákoknak, hogy elérjék álmaikat. Az új tudásközpontban a diákok olyan technológiákkal, eljárásokkal ismerkedhetnek majd meg, ami egyedülálló lesz az országban – tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!