Szimbolikus lépés is
Emlékeztetett: történt már hasonló Magyarországon. Medgyessy Péter miniszterelnöksége kezdetén ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelést jelentettek be, ugyanakkor a következő évekre ennek fedezetét nem biztosították, ami hozzájárult ahhoz, hogy több önkormányzat később devizaalapú hitelfelvételre kényszerült.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a „vármegye” elnevezés visszahozása néhány éve erős történelmi-szimbolikus döntés volt, ezért Magyar Péter mostani lépése a Nemzeti Együttműködés Rendszere egy újabb elemének felszámolásaként is értelmezhető.
Ha viszont mélyebb változások is következnek, akkor már az a kérdés, hogy hozzányúlnak-e például a megyei közgyűlések rendszeréhez vagy más hatásköri viszonyokhoz is.
– Gyurcsány Ferenc kormánya azt követően, hogy 2006 őszén – az őszödi beszéd nyomán – elveszítette az önkormányzati választásokat, és a Fidesz jelentősen megerősödött, a jobboldal által dominált önkormányzatokat és megyei közgyűléseket úgy próbálta ellensúlyozni, hogy a régiókat erősítette a közigazgatásban – idézte fel.
Egy új rendszer mozaikelemei
Kiszelly Zoltán rámutatott: egyelőre nem lehet tudni, hogy Magyar Péter pusztán egy egyszerű közigazgatási reformot szeretne-e végrehajtani, vagy egy új rendszer mozaikelemeit rakja le lépésről lépésre. Szerinte elképzelhető, hogy Magyar Péter egy saját politikai logikája szerint felépített új intézményi rendszert akar létrehozni, amelyet nem az előző parlament által megválasztott tisztségviselőkkel kíván működtetni – ezért is követeli olyan nagy hévvel Sulyok Tamás lemondását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!