A bírói függetlenségről
Ismerjük ezeket, ezeket a „független” bírákat. Ismerjük ezeket a „független” ítéleteket.
Ismerjük ezeket, ezeket a „független” bírákat. Ismerjük ezeket a „független” ítéleteket.

Már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

Összesen átlagosan csaknem ötvenszázalékos illetményemelés valósult meg a kormányhivataloknál 2020 óta három ütemben.

Rengeteg a digitális fejlesztés a közigazgatásban.

Július 1. a köztisztviselők napja.

A régió kormányzója szerint az ukrán hadsereg utcai harcokra készíti elő a várost.

Az elmúlt években több mint ötszáz közigazgatási épület, köztük kormányablakok megépítéséről és felújításáról hozott döntést a kormány.

Hamarosan eljön a pihenés ideje.

Semjén Zsolt szerint egy forradalmi innovációnak lehetünk a szemtanúi.

A magyar parlament elé terjesztett Digitális állampolgár programnak működnek a sikeres nemzetközi példái.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

Egy 15 éves lányt szúrtak mellkason. Az ügyészég az elkövetőnek és társainak a letartóztatását kezdeményezte.

Tonislav Jordanov a félpályáról talált be, s eldöntötte a keleti meccset.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.