Bár Botka László később távozott az MSZP-ből, Ruff a későbbiekben is kapcsolatban maradt vele, önkormányzati tanácsadóként is segítette munkáját.
Ruff Bálint neve a 2022-es ellenzéki összefogás időszakában is előkerült. Sajtóinformációk szerint Tóth Péterrel – aki később Magyar Péter kampányfőnöke lett – együtt próbált tanácsokat adni Márki-Zay Péternek az ellenzéki együttműködés stratégiájával kapcsolatban. A korabeli beszámolók szerint azt javasolták Márki-Zaynak, hogy kerülje az alkukat a többi ellenzéki párttal, elsősorban a baloldal régi tehertételének számító Gyurcsány Ferenc miatt. Többen úgy látják, hogy ez a gondolkodásmód később visszaköszönhetett a Tisza Párt jelenlegi politikai stratégiájában is.
Ruff Bálint az utóbbi években a Partizán visszatérő szereplőjévé vált. A kegyelmi ügy kirobbanása és Magyar Péter politikai színre lépése után rendszeresen szerepelt politikai elemzőként és kommentátorként. Eközben nyilvános eseményeken is feltűnt tisza-szigetes aktivisták társaságában. Több fotó is megjelent róla olyan rendezvényeken, ahol a Tisza Párthoz köthető aktivisták aláírásokat gyűjtöttek. A választások után nem sokkal Magyar Péter felkérte Ruffot a Miniszterelnökség vezetésére és a legfontosabb feladataként az elszámoltatás koordinálását, felügyeletét jelölte meg.






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!