Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a fémszerkezeteket gyártó vállalat 7,5 milliárd forint értékben három újabb üzemcsarnokot épít a kormány hárommilliárd forintos támogatásával, aminek nyomán százötven új munkahely jöhet létre Napkoron.

Kifejtette, az eddigieknél összetettebb, magasabb hozzáadott értékű termelés fog zajlani, ráadásul az itt előállított termékek kétharmada exportra kerül majd, a cég energiaigényét pedig húsz százalékban megújuló forrásokból fogják fedezni. Majd üdvözölte, hogy ezen projekt nyomán a Metal Kingdom Kft. megerősítheti pozícióját a nemzetközi ellátási láncokban.
"Ez olyan beruházás, amelynek a nyomán egy magyar vállalat az eddiginél magasabb hozzáadott értékű, magasabb technológiai színvonalú tevékenységet fog végezni, és egy olyan beruházás, amely a magyar gazdaság általános nemzetközi versenyképességét összességében is javítja" − mondta. "Ez a beruházás is segít abban, hogy a magyar fémipar újabb nagy lendületet kapjon. A fémipar a tavalyi évben 3500 milliárd forintos beruházási értéket tudott felmutatni, és a nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy a magyar fémipar által előállított termékek több mint felét a külpiacokon értékesítik" − tette hozzá.
Majd arra is kitért, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye példája is jól bizonyítja, hogy sikeres volt az a kormányzati stratégia, amelynek célja a fejlettségbeli különbségek felszámolása volt az ország nyugati és keleti fele között. Itt a munkanélküliség az elmúlt tíz évben a felére csökkent, az ipari termelés a két és félszeresére nőtt, így a tavalyi évben megközelítve a kétezermilliárd forintot. Az elmúlt tíz év alatt 121 nagyberuházás valósult itt meg állami támogatással, összesen 1700 milliárd forintos értékben, több mint harmincezer munkahelyet teremtve.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!