Családpolitika a megmaradásunkért

Vélemény

Családpolitika a megmaradásunkért

A demográfiai hanyatlás visszafordítása, lassítása szempontjából a család elsődleges fontosságú.

Botos Katalin

család támogatás népesség nyugdíj gyerek anya 2026. 03. 07. 6:15

Fotó: Shutterstock

Ebben az írásban szeretnék rámutatni, hogy az egyszerű polgár nem is érzékeli, hogy mekkora probléma a társadalom elöregedése. Azt ugyan naponta hallja riogatásként, hogy „nem lesz majd nyugdíjunk!”. Pedig ezt kifejezetten zavarkeltés céljából harsogják sokan.

Demokráciában nem engedheti meg egyetlen kormány sem, hogy időseiről, szavazópolgárairól működőképes konstrukció biztosításával ne gondoskodjék. Ismétlem: demokráciában. Hiszen ha ezzel nem törődne bármely kormány, óriási társadalmi feszültségeket gerjesztene. Vagyis lesz nyugdíjad, ha rendesen fizetsz be a rendszerbe. Lesz tehát; de azért az kérdés, hogy milyen. Eddig a rendszer biztosítási alapon működött. Az egyén munkaviszonyához kötött volt, és a járulékfizetések mértékétől függött, mekkora nyugdíjra számíthatott valaki.

Sajnos a megélhetési gondok miatt sokan olyan foglalkoztatási szerződést választottak, amely kevés járulékfizetéssel járt.

A munkáltatók is sokszor ezt részesítették előnyben. Aztán csodálkoztak a nyugdíjkorba jutó egyének, hogy kevés az így kapott nyugdíjuk. Pedig részben saját maguk voltak az okai. De nem mindig: sokszor valóban csak ilyen feltételekkel kaptak munkát. A magyar kormány megnövelte a munkában állók számát, ahogyan ígérte. Így a járulékfizetőkét is! S ezeknek lesz nyugdíjuk is. Az azonban biztos, hogy a rendszeren igazítani kell, mert sok problémával terhes. Régi-új nyugdíjasok szétszakadása, a régi nyugdíjak erős lemaradása, a nagyon magas jövedelmek esetén az azzal arányos nyugdíjak túl magas szintje stb.

Egy régi-új javaslatunkat szeretném ezért ismét felidézni. Egyidejűleg rámutatnék, hogy az eddig kormányon lévő politikai erőnek mi volt az egyik legfontosabb felismerése.

Sokat hallunk a demográfiai problémákról.

Hazánkban 2010-ben az 5,2 milliós női lakosból 2,4 millió volt szülőképes korban (15–49 éves). Ez a 2,4 millió nő 90 250 gyermeket szült. 2024-ben már csak 4,9 millió volt a nők száma, ebből 2,1 millió volt szülőképes korban. Az általuk szült gyerekek száma 77 500 volt. A szülőképes korú nők száma tehát 12 százalékkal csökkent, a megszült gyermekek száma viszont 14 százalékkal mérséklődött; a kevesebb nő még kevesebb gyereket szült.

Ha az Orbán-kormány intézkedései nem lettek volna, még rosszabb lenne a helyzet.

Míg 2010-ben a szülőképes nők aránya a női népességből 46 százalék volt, 2024-ben már csak 43 százalék a szülőképes nők aránya. Bármilyen ösztönzőt alkalmazunk is, ez a szám, a szülőképes korú nők száma alapvetően meghatározza a gyermekszámot. (Hacsak nem változik a gyermekvállalás aránya, és nem vállal több anya három-négy gyereket. Ez azonban sajnos még nem jellemző.) Sajnos a számok előrevetítik azt, hogy a következő tizenöt évben, 2040-re a demográfiai népesség száma – a bevándorlási többlet nélkül számolva –, 8,2 és 8,6 millió között lesz a jelenlegi 9,2 millió helyett. Mert a mai érték 9,5 millió, de ez a migrációs többlettel ennyi.

A fertilitási ráta mértékét a társadalmi pszichózis is erősen befolyásolja. Ha pesszimista kilátások vannak a jövőre, nem születik sok gyerek. Jól látható volt a világháború utáni baby boom pozitív hulláma, amikor az emberiség reménykedett egy jobb jövőben. A 2022 utáni visszaesés nálunk viszont alighanem az európai háborús hangulatkeltés és a hazai gazdasági lehetőségek együttes következménye. A kormányzat legfontosabb felismerése mindenesetre éppen az volt, hogy a demográfiai hanyatlás visszafordítása, lassítása szempontjából a család elsődleges fontosságú.

Sajnos nem igazán tudják az emberek, hogy a családkérdés mennyire döntő a jövő szempontjából! Ezért talán nem látják eléggé mindannak az intézkedésnek a jelentőségét, amit eddig a jelen kormány bevezetett.

Milyen társadalom várható akkor, ha a gyermekek nagyobb része házasságon kívül születik? Ezeknek a gyerekeknek a jelentős hányada csonka családban nő fel. Nem tapasztalja meg az elemi szolidaritást, amit a családi közösség jelent. Hányódó papírhajó lesz a közélet tengerén, őt befolyásolni könnyebb lesz mindenféle indulatkeltőknek. Nincs, akire biztonsággal támaszkodjék. Nincs apakép, erős, védelmező családfő, akire felnéz.

Nézzünk egy sokatmondó adatsort! Mit gondolnak, kedves olvasók, mit tapasztalunk Európában? A nyugati, északi országokban ötven százalék körül, több helyen a fölötti, akár hatvan százalék a házasságon kívül született gyermekek aránya! Nem megdöbbentő ez? A rendszerváltozás után, sajnálatosan nálunk is alaposan megnőtt ez a szám, 2010-re negyven százalék körüli volt.

Napjainkra azonban hála istennek a házasságon kívül születettek száma a születések negyedére csökkent. Azaz a család erősödött. És 2010 után emelkedett a fertilitási ráta is.

Mindenesetre, bármit hozzon a jövő, azért mindenképpen ki kell dolgozni az időskorúak megélhetését garantáló nyugdíjkonstrukciót. Mondhatnánk természetesen, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha a „két lépés előre, egyet hátra” elvét követnénk, és minden eszközzel támogatnánk a nagycsaládos formáció visszatérését. Vannak is erre irányuló javaslatok, komoly támogatottsággal. Nem valószínű, hogy a nagycsaládok olyan mértékű elterjedése bekövetkezzék, hogy az a tendenciákat megfordíthatná. Ez a véleményem természetesen csak egyéni becslés. Arra alapozom, hogy annyira általánossá vált a modern világban az individualizmus, a női emancipáció és az önmegvalósítás eszméje, hogy ezt a szellemet aligha lehet bármiféle palackba visszaszorítani. Ez pedig a gyermekvállalás ellen hat.

Annál inkább meg kell becsülnünk, aki több gyermeket vállal.

Egy átfogó változtatáshoz nem lenne elég csak a nyugdíjreformban gondolkodni. Ez a társadalmi tervezés egészét átható változásokat követelne meg. De azért a jelen rendszeren belül is tehetünk valamit, ami segíti a több gyermeket vállalókat a nyugdíj terén is. A Botos&Botos javaslat egy második nyugdíjcsatornát javasol a munkanyugdíj mellé, amely a vállalt, felnevelt és taníttatott gyermekek arányában adna többletnyugdíjat a nagycsaládosoknak. Fontos elem ebben, hogy a taníttatott gyereket veszi alapul, méghozzá differenciáltan. Alapnak a nyolc osztály elvégzése tekintendő, hisz az mindenki számára kötelező, ingyenes lehetőség. Minél többet fordít rá a szülőpár, annál magasabb lenne a pótlék.

Ebben az a racionális elem van, hogy a nyugdíjat valójában befektetési szemlélet alapján kellene nyújtani az embereknek. A társadalom megmaradásához szükséges a gyermek.

Van, aki nem akar, van, aki nem képes gyermeket vállalni. Nem talál társra vagy a meddőség gátolja; de aki talál, arra többletköltség nehezedik. Ezt lehetne kompenzálni a pótlék differenciálásával. A jövőnek képzett emberekre van szüksége. Mindig elmondom a példát: Heller Ágost gyermekeit tanult felesége, Bolberitz Georgina nevelte. Apjuk akadémikus volt, s három fiából kettő akadémikus lett. Nem lehet mondani, hogy édesanyjuk otthoni munkája nem a legnagyobb hatékonyságú volt!

Nem jelentene ez a javaslat panaceát minden gondra.

De jó irányban egészítené ki a mai aktívaknak adott támogatásokat.

Hiszen a többgyerekes édesanyák nehezen tudnak nyolcórás munkát vállalni, különösen, amíg a gyermekek nem állnak a saját lábukra. Ezért munkajövedelemhez kötött nyugdíj esetén elmaradnak gyermektelen társaiktól. A javaslat egy igazságtalanságot helyesbít, és demográfiai szempontból is pozitív hatású. Megfontolandó lesz tehát az alakuló kormány számára.

A szerző közgazdász, professor emerita