A fertilitási ráta mértékét a társadalmi pszichózis is erősen befolyásolja. Ha pesszimista kilátások vannak a jövőre, nem születik sok gyerek. Jól látható volt a világháború utáni baby boom pozitív hulláma, amikor az emberiség reménykedett egy jobb jövőben. A 2022 utáni visszaesés nálunk viszont alighanem az európai háborús hangulatkeltés és a hazai gazdasági lehetőségek együttes következménye. A kormányzat legfontosabb felismerése mindenesetre éppen az volt, hogy a demográfiai hanyatlás visszafordítása, lassítása szempontjából a család elsődleges fontosságú.

Milyen társadalom várható akkor, ha a gyermekek nagyobb része házasságon kívül születik? Ezeknek a gyerekeknek a jelentős hányada csonka családban nő fel. Nem tapasztalja meg az elemi szolidaritást, amit a családi közösség jelent. Hányódó papírhajó lesz a közélet tengerén, őt befolyásolni könnyebb lesz mindenféle indulatkeltőknek. Nincs, akire biztonsággal támaszkodjék. Nincs apakép, erős, védelmező családfő, akire felnéz.

Nézzünk egy sokatmondó adatsort! Mit gondolnak, kedves olvasók, mit tapasztalunk Európában? A nyugati, északi országokban ötven százalék körül, több helyen a fölötti, akár hatvan százalék a házasságon kívül született gyermekek aránya! Nem megdöbbentő ez? A rendszerváltozás után, sajnálatosan nálunk is alaposan megnőtt ez a szám, 2010-re negyven százalék körüli volt. 

Mindenesetre, bármit hozzon a jövő, azért mindenképpen ki kell dolgozni az időskorúak megélhetését garantáló nyugdíjkonstrukciót. Mondhatnánk természetesen, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha a „két lépés előre, egyet hátra” elvét követnénk, és minden eszközzel támogatnánk a nagycsaládos formáció visszatérését. Vannak is erre irányuló javaslatok, komoly támogatottsággal. Nem valószínű, hogy a nagycsaládok olyan mértékű elterjedése bekövetkezzék, hogy az a tendenciákat megfordíthatná. Ez a véleményem természetesen csak egyéni becslés. Arra alapozom, hogy annyira általánossá vált a modern világban az individualizmus, a női emancipáció és az önmegvalósítás eszméje, hogy ezt a szellemet aligha lehet bármiféle palackba visszaszorítani. Ez pedig a gyermekvállalás ellen hat. 

Egy átfogó változtatáshoz nem lenne elég csak a nyugdíjreformban gondolkodni. Ez a társadalmi tervezés egészét átható változásokat követelne meg. De azért a jelen rendszeren belül is tehetünk valamit, ami segíti a több gyermeket vállalókat a nyugdíj terén is. A Botos&Botos javaslat egy második nyugdíjcsatornát javasol a munkanyugdíj mellé, amely a vállalt, felnevelt és taníttatott gyermekek arányában adna többletnyugdíjat a nagycsaládosoknak. Fontos elem ebben, hogy a taníttatott gyereket veszi alapul, méghozzá differenciáltan. Alapnak a nyolc osztály elvégzése tekintendő, hisz az mindenki számára kötelező, ingyenes lehetőség. Minél többet fordít rá a szülőpár, annál magasabb lenne a pótlék.

Van, aki nem akar, van, aki nem képes gyermeket vállalni. Nem talál társra vagy a meddőség gátolja; de aki talál, arra többletköltség nehezedik. Ezt lehetne kompenzálni a pótlék differenciálásával. A jövőnek képzett emberekre van szüksége. Mindig elmondom a példát: Heller Ágost gyermekeit tanult felesége, Bolberitz Georgina nevelte. Apjuk akadémikus volt, s három fiából kettő akadémikus lett. Nem lehet mondani, hogy édesanyjuk otthoni munkája nem a legnagyobb hatékonyságú volt!

Nem jelentene ez a javaslat panaceát minden gondra.

Hiszen a többgyerekes édesanyák nehezen tudnak nyolcórás munkát vállalni, különösen, amíg a gyermekek nem állnak a saját lábukra. Ezért munkajövedelemhez kötött nyugdíj esetén elmaradnak gyermektelen társaiktól. A javaslat egy igazságtalanságot helyesbít, és demográfiai szempontból is pozitív hatású. Megfontolandó lesz tehát az alakuló kormány számára.

A szerző közgazdász, professor emerita