A naésaztán meg a hátaztán világa volt a normalitás. De a Nyugat azóta összenyitotta a világot, és most ül és néz, és mint hülyék orcáján a nyál, úgy szivárog felismerhetetlen világunkon az üresség és a félelem.

De miért nyitotta össze a Nyugat a világot?

Jó kérdés. Az egyik válasz itt van:

„Ötven éve tart. Párizsban néhány tucat ember adja meg a hangnemet. Műsorokban beszélgetnek, cikkeket publikálnak, könyveket írnak, egyetemen oktatnak, vitákban szólalnak fel, petíciókat írnak alá, együtt ebédelnek… 1945-ben azt hirdették, hogy a Szovjetunió maga a paradicsom, és Sztálin dicsőségét zengő verseket írogattak. 1960-ban azt gondolták, hogy a gyarmati rendszer felbomlása csodásan megoldja a tengerentúli népek gondjait.

1965-ben Fidel Castro, Ho Si Minh és Mao jogos harcát üdvözölték. 1968-ban azt hangoztatták, hogy a jólét a mindenféle kötöttség eltörléséből keletkezik. 1975-ben Pol Pot kambodzsai hatalomátvételétől voltak elragadtatva. 1981-ben azt hitték, hogy a sötétségből a fénybe léptek. 1985-ben támogatták, hogy Franciaország megnyissa határait a világ összes menekültje előtt. 1992-ben meg voltak győződve arról, hogy a nemzetállamnak vége, és hogy a maastrichti szerződés Európája új korszakot nyit meg az emberiség történelmében. 1999-ben kijelentették, hogy a család és az erkölcs elavult forgalom.” (Jean Sévillia: Az értelmiség terrorizmusa. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005)

A Nyugat végképp és véglegesen elhülyült jó dolgában. És most áll és néz, és még mindig azt hiszi, ő jó.

Nem tudom – nincs róla tapasztalatom –, milyen lehetett a világ 1938 körül, de félek, ehhez hasonló.

Négy éve öli egymást két szláv testvérnép.

Az egyik brutális kisebbségellenes intézkedésekkel, brutális, népirtásba torkolló sovinizmussal kiprovokálta a háborút, a másik hagyta magát az egészbe beleprovokálni, a Nyugat pedig – élén az amerikai demokrata deep ­state-tel no meg az idióta németekkel – ott állt és áll az egész mögött a háttérben.

Igen, az ismét egyre elviselhetetlenebb németek ismét úgy döntöttek, legyőzik Oroszországot.

De megint kardot rántottak az idióták. És öli egymást két szláv testvérnép, meghaltak milliók, földönfutókká lettek milliók, elmenekültek milliók.
És most, hogy a közel-keleti háború miatt egekbe szökött az olaj ára, az ukránok elzárták a Barátság vezetéket. Elzárták a Barátság vezetéket, felrobbantották az Északi Áramlatot, a mindenkinek jó helyzet átfordult mindenkinek rosszra, és a Nyugat tapsikol hozzá.

Mindeközben Ukrajna elnöke, egy orosz anyanyelvű zsidó, aki úgy kezdte „politikai” karrierjét, hogy a nemi szervével zongorázott, végképp elszabadult hajóágyúvá változott.

„Reméljük, hogy az Európai Unióban egyetlen személy nem fogja blokkolni a kilencvenmilliárdot vagy a kilencvenmilliárdból az első részletet, és az ukrán katonáknak lesz fegyvere. Különben megadjuk ennek a személynek a címét a fegyveres erőinknek, a fiainknak, és akkor majd hívják fel őt és beszéljenek vele a saját nyelvükön.” Ezt mondta Zelenszkij.

Adolf Hitler 1939. január 30-án így fenyegette a zsidókat: „Ha a nemzetközi finánczsidóságnak sikerülne a népeket még egyszer háborúba sodornia, akkor az eredmény (…) nem a zsidóság győzelme lesz, hanem a zsidó faj megsemmisítése.”

És a Nyugat – amellyel egy szövetségi rendszerben vagyunk – mindehhez készségesen asszisztál és kussol. Képzeljük el egy pillanatra, hogy ezt a mondatot ugyanígy, szó szerint Putyin mondta volna bármelyik nyugati vezetőnek címezve. Akkor mi lenne itt!?

És miért is? Mert a XX. század után – úgy tűnik – egyedül a magyarok és a magyar miniszterelnök tanulta meg a leckét: soha többé háborút!

De hát ez most nem erény, hanem bűn. És a jóemberkedő, idióta Nyugat minden nap „logikusan” és jóemberkedve levezeti, miért kell háborúba menni.
Miért kell háborúba menni, miért jó, ha nincs olcsó és elérhető és biztonságos orosz energia, miért jó az önsorsrontás.

Nem tudom… De ilyen lehetett…

„Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön, / mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, / az áruló, a rabló volt a hős, – / s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, / már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön, / mikor ki szót emelt, az bujhatott, / s rághatta szégyené­ben ökleit, – / az ország megvadult s egy rémes végzeten / vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. 

Oly korban éltem én e földön, / mikor gyermeknek átok volt az anyja, / s az asszony boldog volt, ha elvetélt, / az élő írigylé a férges síri holtat, / míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő csak hallgatott, / és várta, hogy talán megszólal ujra – / mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, – / a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.”

Hát így. Nincs új a nap alatt.