Tóth Bertalan és Ujhelyi István eligazítja az MSZP aktivistáit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Miközben Gyurcsány Ferencéket bírálják, hogy el akarják hódítani a szavazóikat, és ellopják az ötleteiket, az MSZP vezetői egyértelművé teszik, hogy 2022-re ők akarnak az ellenzék vezető ereje lenni — derül ki a lapunk birtokába jutott felvételből, ami a szocialisták kampányeligazításán készült március végén. Ezen többek között szó esik arról is, hogy az LMP százezres szimpatizánsi körét a párt egykori tagjával, Jávor Benedekkel szólítaná meg az MSZP.

Bákonyi Ádám
2019. 04. 10. 5:50
UJHELYI Istvn; TTH Bertalan
Budapest, 2018. szeptember 16. Ujhelyi István szocialista politikus (j) Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az MSZP, DK és Párbeszéd a Sargentini-jelentés kapcsán szervezett tüntetésén Budapesten, a Bem téren 2018. szeptember 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

Az elhangzottak alapján Jávornak kifejezetten olyan helyekre szerveznek majd rendezvényeket, ahol az LMP támogatottsága még számottevő, azaz Szegedre, Pécsre, illetve Budapestre.

Ujhelyi szerint „Bencének… az a dolga, hogy egy más, eddig ránk nem szavazó választói réteget hozzon be a közös listára.”

Lapunk holnapi számában újabb részleteket közlünk az MSZP kampányfelkészítőjéről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.