Alacsony forráskeret esetén a javasolt projektcsomagba 34 projektet, közepes forráskeret esetén 35-öt, a teljes forráskeret esetén pedig 41 projektet ütemeznek.
A forgatókönyvek konszolidált „CBA eredményei” alapján a leghatékonyabbnak az alacsony forráskeretre vonatkozó forgatókönyv megvalósítása bizonyul – áll az előterjesztésben.
A terv szerint az eldöntött projektek és a megvalósításra javasolt fővárosi intézményrendszer által kezelt projektek teljes beruházási költségigénye 2030-ig forgatókönyvtől függően körülbelül 1175-1818 milliárd forint. Ezt egészítik ki az állami eldöntött projektek 310 milliárd forint, valamint szintén az állami szervezetek által kezelt további fővárosi relevanciájú fejlesztések köre, közel 2500 milliárd forint nagyságrendben.
A BMT tervezési folyamata követi az európai uniós irányelveket, így lehetővé teszi, hogy a főváros felkészülten pályázhasson az uniós fejlesztési forrásokra.
A tervben az eldöntött projektek listáján szerepel a többi mellett az 1-es villamos vonal meghosszabbítása az Etele térig, a Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése, az elektronikus, időalapú jegyrendszer és kapcsolódó új tarifarendszer bevezetése a közösségi közlekedésben, a 3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukciója, a Hungexpo területének közlekedésfejlesztése, a Pasaréti út komplex szemléletű felújítása, a Lánchíd és a villamos- és közúti aluljáró felújítása, a Blaha Lujza tér, valamint az Orczy tér és a Széna tér felújítása.
További projekt a budai Váralagút felújítása, a Petőfi híd felújítása, P+R parkolók ütemes megvalósítása, valamint villamos és trolibusz járműpark megújítása.
Az alacsony forráskeretre vonatkozó forgatókönyvben, a 2021 és 2025 között megvalósítandó beruházások között szerepel az integrált menetrend és menetdíjrendszer kialakítása, a BKK, MÁV, Volán szolgáltatásainak harmonizálása, az 1-es metróvonal (Millenniumi földalatti vasút) korszerűsítése és meghosszabbítása, a metróvonal járműfejlesztése, városi és elővárosi hajók és kiszolgáló létesítmények fejlesztése, a 3-as villamosvonal meghosszabbítása a Kassai téren át észak felé és a Szegedi úti felüljáró megépítése, a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának megújítása, valamint a Nagy Lajos király útja fejlesztése, a közbringa-rendszer továbbfejlesztése, valamint a 3-as metróvonal állomásaihoz kapcsolódó gyalogos aluljárók és felszíni kijáratok rekonstrukciója.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!