Frakcióvezetőt cserél a Tisza a fővárosban
Családi okokból mond le Ordas Eszter.
Családi okokból mond le Ordas Eszter.
A főpolgármestert egészen addig nem érdekelték a kerületi polgármesterekkel való egyeztetések, míg nem került szorult helyzetbe a Fővárosi Közgyűlésben.
A frakcióvezető szerint a lyuk még mindig ott tátong a költségvetésben.
A főpolgármestert továbbra is rövid pórázon igyekszik tartani a Tisza Párt.
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójának, Kiss Ambrusnak a Fővárosi Közgyűlés ülésén telt be a pohár.
Karácsony Gergely önkényesen nem vette fel a napirendi pontok közé a Fidesz-frakció javaslatát.
Demonstrációra készülnek a fővárosi munkavállalók.
A XVI. kerület polgármestere szerint a főpolgármesternek csak azért kellenek a kerületi polgármesterek, hogy kihúzzák a pártpolitikai slamasztikából.
Hétfő este 18 órára hívta össze Karácsony Gergely a testület rendkívüli ülését.
A Tisza Párt könnyen bűnbak lehet Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Ezt nem fogják elhinni!
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.