A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés – jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken az eddig elvégzett munkákat bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kiemelte, hogy az elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrendszerinti közlekedés és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat. A Keleti pályaudvarra naponta 400 vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki – tette hozzá.
Ismertette, a Keleti pályaudvar kéthetes karbantartása során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton.
A tervekről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta, még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait.
A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak, szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő évben az aluljárói szinten, ahol egyebek közt nemzetközi és belföldi jegypénztárat hoznának létre – mondta Homolya Róbert.
A MÁV tájékoztatása szerint az utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósulhat meg. Kilenc pénztári és két ügyfélszolgálati munkahely kaphat majd helyet, így a belföldi- és a nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az információs- és az ügyfélszolgálati iroda is itt működhet tovább. Kialakítanának még egy szolgáltatásértékesítő irodát, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket intézik majd. A nemzetközi jegyváltást segítve az utascentrumban elhelyeznek egy önkiszolgáló nemzetközi jegyvásárlási pontot is.