KDNP: Elismerést érdemel, hogy a pápa minden ember méltóságáért emel szót

Elismerést érdemel, hogy Ferenc pápa egyetemes felelősségét gyakorolva, minden ember méltóságáért emel szót – közölte a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter a pápa csíksomlyói látogatása kapcsán pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 05. 31. 18:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kisebbik kormánypárt közleménye szerint a KDNP számára iránymutató, amit a pápa az üldözött keresztényekről mondott és arról, hogy az üldözés „sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik.” Magyarország nem hallgat, de tesz is az üldözött keresztény közösségek védelméért – írták.

Hangsúlyozták, a pápa migrációval kapcsolatos megnyilatkozásai és a magyar nemzeti önvédelmi felelősség gyakorlása kiegészítik egymást: „Ő személyekről beszél, mi tömegekről”. Erre utalnak elhallgatott szavai: „A hely, a munkalehetőség és az integrálás lehetséges mértéke határozza meg a befogadást, továbbá az, hogy az ne veszélyeztesse a helyi identitást.”

A zarándoklat kimozdulást jelent a megszokottból, útra kelést, és feltöltődést. Ebben a szellemben, zarándokként fogják hallgatni a szentatyát, aki egyházfőként és lelkipásztorként jön Csíksomlyóra – áll a KDNP közleményében.

„Örömmel várjuk Ferenc pápát Csíksomlyóra, a katolikus székelyek ősi kegyhelyére, az egyetemes magyarság legfontosabb zarándokhelyére. A Szentatyát a katolikus egyház fejének, Szent Péter apostol utódjának járó tisztelettel és szeretettel fogadjuk” – fogalmaztak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.