A pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe
Ezt ünnepeljük most hétvégén.
Ezt ünnepeljük most hétvégén.
Szabadtéri kiállítás is nyílt a kegytemplom előtt.
Lapunk publicistájának legfrissebb blogbejegyzése.
Az erdélyi magyar sajtó, illetve a politikusok elsősorban Ferenc pápa hat évvel ezelőtti, csíksomlyói látogatását emelték ki az egyházfő halála kapcsán.
Latorcai János, a KDNP politikusa szerint Csíksomlyó erőt és reményt ad évszázadok óta az ott fohászkodóknak.
Meg kell tanulnunk, hogy van egy olyan sziklára épült közösség, amelyben mindenkinek helye van – Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisa.
Sokan nagyon hosszú utat tesznek meg, hogy jelen lehessenek a jeles eseményen, még Ausztráliából is érkeznek egyéni zarándokok.
Csíksomlyó a magyarság egyik lelki, szellemi központja, a közösség egyik erőforrása, amely végigkísérte a magyarságot a történelme során.
A Székelykő köveit fesse akárki akármilyen színűre, az a magyaroké volt és lesz is, amíg élnek magyarok Torockón.
Makkai László szerint akkor vehetjük komolyan az életünket, ha komolyan vesszük Istent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke igazából egy fogott ember.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
Ali Khameini pontos tervet közölt.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
Ali Khameini pontos tervet közölt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.