Bagdy Gábor: Budapest egyik fontos célja, hogy egyre élhetőbb város legyen

Budapest egyik fontos célja, mint minden komoly nagyvárosé, hogy egyre élhetőbb város legyen, ezért fontosak a közterületek megnyitását, átjárhatóvá tételét, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedés megkönnyítését célzó programok – hangsúlyozta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerdán, a Bécs Napok Budapesten elnevezésű rendezvénysorozat konferenciáján, kiemelve azt, hogy Bécs kiváló példa lehet a magyar főváros számára.

Forrás: MTI2019. 07. 03. 17:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bécsben szilárd meggyőződés, hogy a szociális kérdések mellett az oktatás is nagyon fontos, a kettő összefügg. Az oktatás, a kultúra és a modern kor összetartozik, és ez fontos része az élhető városnak – jelentette ki.

Párkányi Marcella, az Eurocomm-PR, Bécs Város Külképviseleti Irodájának budapesti vezetője elmondta, a rendezvény célja, hogy az osztrák és a magyar főváros döntéshozói és szakemberei számára olyan platformot hozzanak létre, amely „személyes szakmai diskurzust” is lehetővé tesz.

Bécs és Budapest között évek óta intenzív tapasztalatcsere zajlik számos területen, hiszen a két főváros földrajzi közelsége, közös történelme, közös folyója és számos más hasonlósága miatt ugyanolyan, vagy nagyon hasonló kihívások előtt áll – mutatott rá.

A kétnapos tanácskozáson bécsi és budapesti szakemberek segítségével járják körbe azt a kérdést, hogy mitől élhető egy nagyváros, a fenntartható városfejlesztés kihívásaira és a nagyvárosok előtt álló szociális problémákra koncentrálnak elsősorban. A konferencia résztvevői tapasztalatot cserélnek a smart city, a fenntartható mobilitás és a klímastratégia témákban is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.