Eldőlt, Tüttő Kata nem lesz Budapest főpolgármester-helyettese
Nem tudott többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester jelöltje.
Nem tudott többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester jelöltje.

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Tüttő Kata jelölése jó eséllyel megbukik a közgyűlésben.

Alig több mint egy órára volt szüksége a szocialista politikusnak ahhoz, hogy megbukjon.

Meglepő nevet húzott elő a kalapból a főpolgármester.

Az emberek a változásra szavaztak – emlékeztetett a Fidesz–KDNP képviselője.

Az eddig főpolgármester-helyettes csak ennek a pozíciójának mondott búcsút.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes beszámolt róla, hogy jelenleg négymilliárd forint van a főváros számláján.

A főváros a korábbi nyilatkozatai szerint inkább hosszú távú bérbeadásban gondolkodott.

Hivatalos csak holnap lesz, és már az is bizonyosnak tűnik, hogy az MSZP önállóan indul majd a 2024-es európai parlamenti választáson.

A Karácsony vezette önkormányzat most arra vár, hogy a kormány döntsön az állami pénzből felépített fővárosi tulajdonú épületről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fiatalok szelfikért siettek hozzá, mások munka közben is megálltak néhány szóra.

Brüsszel és a Tisza Párt a magyar rezsicsökkentés felszámolására készül – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Ruszin-Szendi Romulusz ellen több eljárás is folyamatban van.

Álljunk ki magunkért, álljunk ki Magyarországért!

Április 12 – A biztos választás.

A 2006-ban születettek kerülnek sorra először.

Lehet, hogy már a hamarosan kezdődő téli olimpiára hangolódott.

Casey Wasserman nagyon komoly bajba kerülhet.

A farsangi időszak hagyományaihoz kapcsolódó programokat kínál közönségének a Néprajzi Múzeum a következő két hétvégén.

Tragic details have emerged about the death of a Hungarian man.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.