Deák Dániel példaként említette, hogy a jelek szerint Ferencvárosban is előválasztás lesz.
Érkezik a kínai elnök, komoly forgalomkorlátozásokra lehet számítani
Lezárásokra lehet számítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren és annak környékén.
Deák Dániel példaként említette, hogy a jelek szerint Ferencvárosban is előválasztás lesz.
A szakértő szerint talán a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz állapotban az ellenzék. Hiába beszélnek összefogásról, együttműködésről, úgy látszik, a háttérben továbbra is az európai parlamenti választásoknál is látott taktika működik az ellenzéknél, amely arról szól, hogy a pártok megelőzzék egymást és minél több pozíciót szerezzenek – fogalmazott.
Deák Dániel szerint ez a hozzáállás azzal magyarázható, hogy a közvélemény-kutatásokat látva az ellenzéknek világos lett: vidéken semmi esélyük sincs a győzelemre, így most Budapesten éles harc zajlik a pozíciókért.
Lezárásokra lehet számítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren és annak környékén.
A fővárosban a legmagasabb a pollenkoncentráció.
A tűzoltók a kisbusz két beszorult utasa közül az egyiket már kiszabadították a járműből.
A főpolgármester az esélyegyenlőséggel kapcsolatos ígéreteit sem valósította meg.
Szentkirályi Alexandra: Karácsonyéknak sikerült egy lakás méretű területen fákat ültetni. Botrány! - fotó
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker
„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja
Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel
Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold
Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek
Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben
Szerdai sportműsor: Real–Bayern a BL-döntőért; kezdődik a Tour de Hongrie
Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Lezárásokra lehet számítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren és annak környékén.
A fővárosban a legmagasabb a pollenkoncentráció.
A tűzoltók a kisbusz két beszorult utasa közül az egyiket már kiszabadították a járműből.
A főpolgármester az esélyegyenlőséggel kapcsolatos ígéreteit sem valósította meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.