Bíróság elé kerül az az ötfős banda, amelynek tagjai még 2017-ben két idős embert csaptak be azzal, hogy unokáik balesetet okoztak, és azonnal fizetniük kell a károkozásért.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség emelt most vádat B. Roland és társai ellen, akik a csalásokkal megszerzett javak értékesítésében is közreműködtek. A férfi 2017 áprilisában egy 81 és egy 86 éves nőt hívott fel telefonon, magát az unokájuknak adta ki, és valótlanul azt állította, hogy balesetet okozott, ezért sürgősen szüksége lenne 2-2 millió forintra.

Fotó: 123RF
A nők hittek a telefonálónak, egyikük ékszereket és készpénzt, másikuk készpénzt adott át a hozzájuk érkező 23 éves férfinak, akit 41 éves társa kísért el. Az egyik esetben az ékszereket a 23 éves férfi továbbadta két 51 éves férfinak és egy 38 éves nőnek, akik azokat – tudva, hogy bűncselekmény elkövetéséből származnak – egy zálogházban eladták.
A vádlottak megosztoztak a kapott összegen. B. Rolandot más bűncselekmények miatt – hamis vád és sikkasztás miatt két országos elfogatóparancs volt kiadva ellene – keresték a hatóságok.
Végül a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2017. április 28-án egy Mogyoródi úti panzióban találták meg, a rajtaütéskor egy szekrény mögött próbált elrejtőzni. Amikor őrizetbe vették, a búvóhelyén találtak egy mobiltelefont is, amelyről hamar kiderült, hogy a XV. kerületi rendőrkapitányság időskorúak sérelmére elkövetett csalás miatt körözte.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a 23 és 41 éves férfi ellen kétrendbeli, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, társaik ellen részben bűnpártolás, részben orgazdaság vétsége miatt emelt vádat a IV. és XV. Kerületi Bíróságon. A vádirat szerinti csalásokat a törvény – a halmazati szabályokra is figyelemmel – egytől hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.
Érdemes hangsúlyozni, hogy az unokázós csalás továbbra is egyes bűnözői körök kedvelt pénzszerzési módja. Szinte nincs olyan hét, hogy ne értesülne a közvélemény az Angliából előbb Nyugat-Európára, majd a kontinens többi részére kiterjedt gátlástalan csalásokról, amelyek közös jellemzője, hogy a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket.