Több mint harmincezer gyermek van országszerte, akinek valamelyik szülője jogerős büntetését tölti: ez csak Nógrád megyében ötszáz főt jelent, amely körülbelül 1000 gyermek sorsát határozza meg. A hátrányos helyzetből induló fiatalok megsegítésére jövő héten egy művészeti tábort szerveznek Nyírjesen. A kezdeményezés célja, hogy olyan pozitív példát, értékeket mutassanak meg a gyerekeknek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak későbbi életük során is. A többnapos táborban komoly – és könnyűzenei foglalkozásokkal, valamint lelki gyakorlatokkal várják a gyerekeket. A zenei ismereteket és szórakozást Várnagy Andrea zongoraművész és Szűts István a Kormorán Együttes tagja garantálja, míg a lelki elmélyülést Böjte Csaba szerzetes, akit elkísér néhány a szeretetotthonban élő gyermeke is.
Az Adorján tábor ötlete tavaly született meg a Balassagyarmati Fegyház és Börtön vezetése és Várnagy Andrea által. – Egy évvel ezelőtt meghívást kaptam Böjte Csabától, hogy a kísérjem el az erdélyi szeretetotthonokba, és a prédikációi után adjunk koncertet a lányommal közösen. Ez az út nagyon mély művészi és lelki egymásra találást hozott magával, a hátrányos helyzetű gyerekek – akik sosem találkoztak még azelőtt komolyzenével – megnyíltak a klasszikus zene hatására. Néhány hónappal később újra megcsörgött a telefonom, Csaba testvér volt az, aki ezúttal arra kért, csatlakozzak hozzá és látogassuk meg együtt a Balassagyarmati börtönt – idézte fel a zongoraművész.

A rácsok mögött előadott koncertnek és a prédikációnak olyan pozitív hatása volt az elítéltek körében, hogy a börtön parancsnoka, Budai István szerette volna, ha az együttműködést tovább folytatják. – A börtönőrök védőszentjéről, Adorjánról készítettek egy színházi előadást a börtönszínház tagjai. Ez egy Pál történet: Adorján a császár legjobb katonája volt, de felesége a hit felé vezette és a keresztények felé fordult. A darab meghallgatása után ledöbbentem, fogvatartottak írták mind a zenét mind a szöveget. A rabok megkértek, hogy segítsek a darab finomításában és vegyek is részt benne. Igent mondtam: három hónapos kőkemény munka kezdődött meg, tele alázattal és profizmussal – részletezte Várnagy Andrea.