Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 178. évfordulóján
Az ünnepségeket szerdán és csütörtökön tartják.
Az ünnepségeket szerdán és csütörtökön tartják.
Szenteste a balassagyarmati fegyházban.
A három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek.
A baleset helyszínét lezárták, kerülni a környező mellékutakon lehet
A köztársasági elnök a balassagyarmati gyermekotthonban látogatta meg azokat a gyermekeket, akik nem lehetnek szüleikkel.
Szécsény és Nógrádszakál között még nem tudták helyreállítani a vasúti pályát.
Több vonalon és szakaszon figyelmeztetnek késésekre.
Hajnal Sándor a lépését hosszú ideje fennálló és mára kibékíthetetlenné vált ellentétekkel indokolta.
Alig tizennyolc évvel a cseh invázió előtt kerekedett fel ez a képeslap Szabó Lőrinc „tündérvárosából”.
Vasutasok, postások, tanárok, diákok, frontról hazatért katonák szálltak szembe az idegenekkel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine az Izreali Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A közel-keleti háborús helyzet egyre súlyosbodik.
Olaszország készül az Amerika–Irán konfliktus következményeire.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.