Felzárkóztatási program háromszáz településen

Összesen 270 ezer ember, nagyrészt romák élnek azon a háromszáz településen, amelyek felzárkóztatása érdekében a kormány egyházi karitatív és civil szervezetekkel összefogva nagyszabású programot indított. Pintér Sándor belügyminiszter tegnap délelőtt Tiszaburára utazott, ahol a Felzárkózó települések program részleteit mutatta be Kásler Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjével, valamint Vecsei Miklós miniszterelnöki biztossal.

2019. 08. 28. 6:05
A hátrányos helyzetű térségekben a teljes foglalkoztatás is elérhető Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy a változás lassan megy végbe, de már tízévnyi munka is látványos eredményekre vezethet.

A hátrányos helyzetű térségekben a teljes foglalkoztatás is elérhető
Fotó: Havran Zoltán

– Amit most itt látunk, az nagyjából négy év alatt jött létre – mondta. Tiszaburán a karitatív szervezetek és az állam összefogásával megújult a helyi óvoda, bölcsőde, létrejött egy asztalosműhely és egy varroda, amely megélhetést biztosít a településen élők egy részének. – Nincs univerzálisan bevált módszer, minden település más és más beavatkozást igényel – emelte ki Vecsei.

Aláhúzta: a közeli Tiszabő Magyarország legszegényebb települése volt, és ott is sikerült szép eredményeket elérni. Vecsei sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Felzárkózó települések programban kiválasztott 300 helységben összesen 270 ezer ember él, nagy részük roma származású.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.