Veszprémben tegnap egy sajtótájékoztatón mutatta be a Fidesz–KDNP az önkormányzati képviselőjelöltjeit.

Egyre többen vannak a Harcosok Klubjában + videó
Napról napra nő a közösség ereje.
Veszprémben tegnap egy sajtótájékoztatón mutatta be a Fidesz–KDNP az önkormányzati képviselőjelöltjeit.
– A mögöttünk hagyott öt esztendő Veszprém rendszerváltás utáni történetének egyik legsikeresebb időszaka volt – jelentette ki Porga Gyula, a város kormánypárti polgármestere, aki ismét elindul a városvezetői posztért. Hozzátette: az elért eredményeik miatt méltán kérhetik a választópolgárok bizalmát a munka folytatásához.
– Nincs olyan területe a városnak, ahol ne történtek volna jelentős beruházások az elmúlt években. Egészségügyi, oktatási intézmények épültek és újultak meg, utakat, kerékpárutakat építettek – hangsúlyozta a polgármester. Porga Gyula szerint a magyarországi élhetőségi rangsorok mindegyikében az első három között szerepel a város, valamint Veszprém elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet is 2023-ra. A polgármester kiemelte: az ehhez kapcsolódó program sikeres végrehajtása egy fontos feladata lesz a következő városvezetésnek. Emellett a Modern városok program fejlesztéseinek megvalósítását, illetve Veszprém integrált városfejlesztési programjában megfogalmazott célok elérését nevezte a legfontosabbnak.
Bemutatkozott a kormánypárti jelölt Salgótarjánban is. Szabó Csaba, a Fidesz–KDNP helyi önkormányzati frakciójának eddigi képviselője a fiatalok Salgótarjánba való visszatérését és az idősebbeknek, nyugdíjasoknak pedig egy jobb élet lehetőségét szeretné biztosítani megválasztása esetén. A jobboldali jelölt Merre tovább Salgótarján? elnevezésű konzultációs sorozatot hirdetett meg, hogy az emberek véleményét, problémáit feltérképezve készítsenek programot.
A jelölt bemutatásán részt vevő Becsó Zsolt, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője úgy tájékoztatott, hogy az MSZP, a DK és a Jobbik szivárványkoalíciójának köszönhetően Salgótarján a megyei jogú városok között elszomorító helyzetbe sodródott.
Szerinte ezt tükrözi, hogy itt a legnagyobb a népességfogyás, az álláskeresők száma, ami még a megyei átlagot is meghaladja, és egy kutatás során az is kiderült, hogy itt a legboldogtalanabbak az emberek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.