Navracsics Tibor: Békés vármegye a nyertese lesz a Versenyképes járások programnak
Komoly lehetőségeket tartogat a vármegyének az élelmiszeripar újrafejlesztése; valamint a térség együttműködése a szegedi egyetemmel.
Komoly lehetőségeket tartogat a vármegyének az élelmiszeripar újrafejlesztése; valamint a térség együttműködése a szegedi egyetemmel.

A nemzeti kormány két és félszer annyit költ jelenleg az egészségügyre, mint a balliberális Gyurcsány-kormány 2010-ben.

A polgármester szerint elképesztő fejlődés ment végbe Debrecenben, ezért is kapta meg ismét a választók bizalmát.

A geszti Tisza-kastély ünnepélyes átadására június negyedikén, a nemzeti összetartozás emléknapján kerül sor.

Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja – mondta Navracsics Tibor.

Tudatos városvezetésre és határozott területfejlesztési koncepcióra van szükség Szombathelyen – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

A három ütemben, jelentős kormányzati támogatással megvalósuló közúti és közműfejlesztések tervezési munkái 2025 végén fejeződhetnek be.

A program indulása óta közel ötvenmilliárd forint támogatást fordított a kormány a kistelepülési közösségek megerősítésére.

A vidéki emberek is hozzájárulnak az ország fejlődéséhez – hangoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár Nagymányokon.

A politikus a felújított Kálvin tér átadásán mondott beszédet Biatorbágyon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.