Új utak, erősödő gazdaság, sikeres városok
A kormánynak célja, hogy új utak építésével bekössük a gazdasági vérkeringésbe a településeket – írta Szentkirályi Alexandra.
A kormánynak célja, hogy új utak építésével bekössük a gazdasági vérkeringésbe a településeket – írta Szentkirályi Alexandra.

Hatalmas fejlesztések zajlanak jelenleg is a hazai gázhálózat központjában.

Az idővonal pöttyének aktiválásakor jelenhet meg a grafikonszerű indikátor.

A kormányzati támogatáshoz Nagykovácsi önkormányzata is hozzájárult tízmillió forinttal – jelezte az átadóünnepségen Menczer Tamás.

Gigaberuházásra készül a húsipari cég, a finanszírozásához szükséges az önkormányzati tulajdon értékesítése.

A magyar agrárium szereplői gyorsan kiheverték a járványhelyzet okozta nehézségeket.

Minden ellenkező állítás ellenére a kormány sokféle módon támogatja a színvonal-emelkedést.

Egy rendkívül nehéz első fél évet követően, tavaly az elmúlt harminc év legjobb főszezonját tudta produkálni a magyar turisztikai ágazat.

Részben hatósági vizsgálatok miatt kellett visszavenniük a tempóból és egy teljesen új megoldást dolgoztak ki.

Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy minden idők legnagyobb orvosibér-emelését vezetik be.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Benne van a cikkben.

Vizsgálódik a hatóság, Magyar Péterék nagy bajba kerülhetnek.

Konferenciával ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége.

Konkrét bűnügyi információk miatt mentek.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

Miért ült Orbán Viktor az elnök és az alelnök között? Gladden J. Pappin szerint a felek új szintre emelték az együttműködést, megerősítve Magyarország szerepét az amerikai diplomáciában.

A nemzetközi pénzügyi piacon Magyarország pozíciója már a tárgyalások másnapján sokkal erősebb, mint előtte volt.

Kiváló az idegrendszerünk megnyugtatására.

Jó hír lehet egy nemrég készült kutatás eredménye.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.