
Fotó: MTI/Kovács Attila
Soltész Miklós jelezte: a 2011-es népszámlálási adatok alapján a magyar emberek 55 százaléka valamelyik egyházhoz tartozónak vallja magát, így aki a keresztényeket egy szintre süllyeszti az említett „hívő” csoportokkal, az nemzetünk többségét sértegeti. – Ráadásul a magyar emberek döntő többsége számára felekezeti hovatartozástól függetlenül is fontos a keresztény kultúra, amelyben felnőttünk, és amit most a bevándorláspárti európai baloldal mindenáron el akar törölni, átadva ezzel a teret egy bevándorlókkal teli, vegyes kultúrájú lakosságnak. Keresztény kultúra nélkül viszont többé nem beszélhetnénk Európáról – fűzte hozzá.
– Gyurcsány bírálata különösen visszataszító, hiszen a miniszterelnöksége idején képes volt megtenni azt, hogy előbb bejelenti: titkosszolgálati információk alapján a március 15-i ünnepség megzavarása, a résztvevők elleni támadás valószínűsíthető; majd megtartja a rendezvényt, amelyen gyerekekkel veszi körbe magát, kitéve őket a legnagyobb kockázatnak – idézte fel Soltész Miklós, majd rámutatott arra is: a fiatalok politikai célú kihasználására a közelmúltból talán az államfőt minősíthetetlen jelzőkkel illető Nagy Blanka ellenzéki szerepeltetése a legjobb hazai, a Greta Thurnberg-jelenség pedig a legjobb külföldi példa.
Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a napokban az ex-LMP-s Hadházy Ákos próbálta meg lejárató célra felhasználni a szekszárdi Wunderland német nemzetiségi óvoda felújítását lezáró ünnepséget.
– Az országgyűlési képviselő azt állította a közösségi oldalán, hogy egy kampányrendezvényen átadtunk egy gyepet. Valójában Magyarország kormánya több tíz millió forintos hozzájárulásával néhány év alatt az egész intézmény megújult, és ezt ünnepeltük meg – szögezte le Soltész Miklós. Az államtitkár sajnálatát fejezte ki, hogy az a politikus, akinek tavaly év végi, provokatív és agresszív tévészékházas akcióit nem sok szülő állítaná példaként gyerekei elé, láthatóan már nem tud örülni semmi jónak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!