Négy településen templomokat, kápolnákat újított fel a pécsi katolikus egyházmegye egy kulturális és vallási turizmust elősegítő projekt keretében.
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy településen templomokat, kápolnákat újított fel a pécsi katolikus egyházmegye egy kulturális és vallási turizmust elősegítő projekt keretében.
A 2017-ben másfél milliárd forintos európai uniós támogatással indult program részeként Bátán, Bátaszéken, Szekszárdon és Mohácson kezdődtek el a munkák.
Az egyházmegye tájékoztatása szerint a bátai Szent Vér Kegytemplomban felújították a homlokzatot és a templombelső egy részét, újravakolták a sérült részeket, nyílászárókat cseréltek, hőszigetelték a padlástéri zárófödémet, átépítették a belső oltárt. A templom mellett szabadtéri oltárt építettek, és az egykori apátsági templom falait, dimenzióit bemutató falrekonstrukció készült. A Duna-parti településen megújult a plébániaépület is, a többi között 14 fős szálláshely és akadálymentesített szociális blokk épült.
Bátaszéken kívül-belül felújították a Szent Orbán-kápolnát, a helyszín vonzerejét az a közelben álló molyhos tölgy adja, amelyet 2016-ban az év európai fájának választottak.
Szekszárdon az Urunk mennybemenetele templomon a homlokzatot, a toronysisakot, a nyílászárókat újították fel, átcsiszolták a kőfelületeket, kereteket. A leromlott állapotú freskók restaurálása az év végén kezdődhet el. A tolnai megyeszékhelyen a Remete kápolna teljes felújítása is megtörtént; itt átépítették a külső oltár nézőterét, átfestették az oltárépítményt, és később restaurálják a freskókat.
Mohácson a Fogadalmi Emléktemplom építészeti felújítása jelenleg is zajlik, ez magában foglalja a lapos tetők szigetelésének cseréjét, új csapadékvíz-elvezető rendszer építését, a homlokzati kőburkolat javítását, a homlokzati nyílászárók cseréjét. A kivitelezés 2019 júliusában kezdődött és 2020 augusztusában zárulhat – közölte az egyházmegye.
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
A területre sokan már félnek lejárni.
A hatalmas vízi járművön komoly sérülések láthatók.
Menczer Tamás: Ez történik! - videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Fotón a halálos dunai balesetben érintett hajó
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Serie B: őrült meccsen jutott a rájátszás elődöntőjébe a Catanzaro
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
A területre sokan már félnek lejárni.
A hatalmas vízi járművön komoly sérülések láthatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.