Nyitott templomok hétvégéje Szentendrén
Szeptemberben lesz a Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális fesztiválja.
Szeptemberben lesz a Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális fesztiválja.

Csíkdelne és Csíkszentsimon római katolikus templomát is megrongálta a keddi vihar Hargita megyében, az ítéletidő Gyergyószentmiklós központjában is jelentős kárt okozott.

Európa templomai új áhítatnak, a sportmászásnak nyújtanak teret.

Az ökumenikus imahét adományaival a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élőket támogatják a felekezetek.

Minap Hédervárról, a helyi Szent Mihály-templomból szólt a harangszó a Kossuth rádióban. Szépen szólt, másnap már a templom kertjében hallgattam.

A 23 éves Holden Matthews beismerte bűnösségét. Elmondta, hogy megbánta a tettét, és azt is, hogy az eset óta „visszatalált Istenhez”.
2030-ra az egyházi vagyon öt-tíz százalékát adhatják el így, rombolhatják le vagy hagyhatják magára végleg.

A Katolikus Liga szerint júliusban 48 óra alatt legalább négy templomot rongáltak meg szélsőbaloldaliak.

A BLM aktivistái a múlt héten két nap alatt öt templomot gyújtottak fel az Egyesült Államokban.

A dombóvári református templom rekonstrukciója június végére fejeződik be – mondta Sipos Előd Zoltán lelkész.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Fokozódik az előválasztáson elbukó, illetve az előzetes pozícióosztogatásból kimaradtak csalódottsága.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

Alig kezdődött el az adventi időszak, egymás után robbannak ki a botrányok, amiért több olasz iskolában törölnék a karácsonyra és a keresztény hagyományokra utaló kifejezéseket az ünnepi előadás szövegéből.

Az ukrán háborús gépezet nem állhat le.

Károsak és veszélyesek az Európai Unió bizonyos megközelítései a nemzetközi politikában.

Eljött a nagybetűs hétvége, vasárnap kiderül, ki lesz a világbajnok a Forma–1-ben.

Csak az igazi filmfanok mennek végig hibátlanul ezen az akciódús kvízen – ön köztük lesz?

Riportalanyunknak a mellimplantátuma okozott ritka limfómát. Egyre több nő dönt a kivetetés mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.