Minap Hédervárról, a helyi Szent Mihály-templomból szólt a harangszó a Kossuth rádióban. Szépen szólt, másnap már a templom kertjében hallgattam. Megzavarodott időkben az ember a világ végéig is elmegy egy hiteles harangszóért, napsugaras őszelőn kivált. Monitor- és klaviatúraiszonyban szenvedőknek csak ajánlani tudok egy ilyen kirándulást. A városrobajból a színesbe öltözött tájakon át a Szigetközbe autózni valóságos cirógatás a léleknek. No nem a hörgő-lihegő M1-esen – kanyargós, eldugott, öreg utakon, kicsi falvakon keresztül.
(Miért is kell nekem minden áldott nap a zavaros politikáról írnom? Porcikám se kívánja az örökös ökölrázást, hazudozást, olykor egyenesen a pokolba kívánom az egészet. Nemcsak én vagyok így, visszajelzésekből tudom, az olvasónak is elege van a véget nem érő vircsaftból, hamisságokból.)
Harangszó kell, templom!
Hédervár leghíresebb imahelye, a – temetőkápolnának is nevezett – hétszáz évesnek taksált Boldogasszony-templom egyszerre volt plébániatemplom, Mária-kegyhely és a Héderváry grófok temetkező kápolnája. Itt pihen gróf Khuen-Héderváry Károly, Magyarország egykori miniszterelnöke is. A templomkertben álló, tekintélyes kocsányos tölgy – a nevezetes Árpád-fa – alighanem a mai Magyarország legidősebb fája. A legenda szerint Árpád fejedelem a tölgy törzséhez kötötte a lovát, amikor 907-ben seregével itt pihent meg a pozsonyi csatába készülvén. A fa törzsén látható forradást a kötőfék nyomainak tartják. Valójában „csupán” 700–800 éves lehet a tölgy. Szépkorú.
A templomkertek csöndje beszédesebb a történelem zsivajánál.
Borítókép: Facebook
