Nyitott templomok hétvégéje Szentendrén

Orgona, cselló, fuvola, jazz-zongora, korhű hangszerek és a legszebb hangszer, az emberi énekhang zeng újra Szentendre kilenc templomában és három imaházában a Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális, összművészeti fesztiválján, a IV. Szentendrei Nyitott Templomok hétvégéjén, szeptember 6. és 8. között. Templomséták, kiállítások, művészet- és zenetörténeti előadások, kreatív programok várják a látogatókat.

2024. 08. 11. 6:47
templomok
Kilenc templom és három imaház kapui és udvarai nyílnak meg Szentendrén. Fotó: Ferenczy Múzeum Centrum
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális, összművészeti fesztiválján kilenc templom és három imaház kapui és udvarai nyílnak meg Szentendrén a nagyközönség előtt, ahol egyebek mellett templomsétákkal, kiállításokkal, művészet- és zenetörténeti előadásokkal, valamint kreatív programokkal is készülnek a szervezők – írta közleményében a múzeum. A művészek és templomok városának felekezetei és kulturális intézményei idén is tartalmas és felemelő eseményeket kínálnak a IV. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén. Az idei programsorozat üzenete: a remény.

templomok
A IV. Szentendrei Nyitott Templomok hétvégéje várja a látogatókat (Fotó: Ferenczy Múzeum Centrum)

Programok a művészek és templomok városában

A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – és a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak.

Újdonság idén, hogy a hétvége nulladik  napján mesés templomsétára hív Nagy Luca meseterapeuta, aki ebben az évben ünnepelte a népszerű Múzeumi Mesék önismereti sorozat ötödik évadát. Ugyanezen a napon szabadtéri tárlat nyílik Szentendre templomairól a Belgrád Székesegyház kerítésfalán.

Fellép a Szent Efrém Férfikar, a Trio Cantio, a Capella Savaria, a Musica Beata Kórus és az Amadinda Percussion Project. Az esti zárókoncertek bevételéből jótékonysági célt is támogatnak. Ahogy már hagyomány, a Szentendrei Karitasz a felajánlott összeget rászoruló családok gyermekeinek nyári táboroztatására fordítja.

 A további programok mindegyike ingyenesen megtekinthető, valamint ezen a hétvégén a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításai belépődíj nélkül látogathatók.


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.