Nagy István: Magyarország továbbra is támogatja a FAO célkitűzéseit

Magyarország kész folytatni az eddigi sikeres együttműködést a ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) és annak budapesti hivatalaival a szervezet céljainak elérése érdekében, így az agrártárca folytatja a megkezdett projektek finanszírozását, valamint továbbiak támogatását is tervezi – mondta Nagy István agrárminiszter, a FAO új főigazgatójával, Qu Dongyu-val folytatott keddi tárgyalásán Rómában.

Forrás: MTI2019. 11. 27. 13:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy István – az agrártárca szerdai közleménye szerint – ismertette, hogy az elmúlt évtizedben Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenysége és a FAO munkája szorosan összefonódott. Magyarország egyetért a FAO főbb célkitűzéseivel és továbbra is elkötelezett a szervezet munkájának támogatása mellett.

A 2007-ben kötött megállapodás keretében Magyarország erőforrásaihoz mérten igyekszik hozzájárulni a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez és otthont ad a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalának, valamint Szolgáltató Központjának is.

Az ENSZ irodák köre folyamatosan bővül, mára már több ENSZ szervezet is Budapestre helyezte regionális székhelyét vagy szolgáltató központját.

Az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről a tárcavezető római látogatása során megbeszélést folytatott Gilbert Fossoun Houngbóval, az ENSZ Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) elnökével is.

Nagy István kiemelte, Magyarország célja, hogy a fejlődő országokban, így az afrikai kontinensen is helybe, odavigye a segítséget az agráriumban, ahol szükség van rá. Az ország így a gazdák szaktudásának gyarapításán és gazdaságaik fejlesztésén keresztül hozzájárul az élelmezésbiztonság javításához is.

A megbeszélés során szó esett a magyar hozzájárulás célzott, Ugandában történő felhasználásáról is – írta az AM.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.