Új városközpont kialakítása kezdődött meg mintegy 1,7 milliárd forint beruházással Zalakaroson, erősítve a gyógyhelyi karaktert.

Fontos jogszabály jelent meg a tanévről
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Új városközpont kialakítása kezdődött meg mintegy 1,7 milliárd forint beruházással Zalakaroson, erősítve a gyógyhelyi karaktert.
Manninger Jenő (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki alapkőletételen elmondta: a kormány szándéka a turizmus erősítésével a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a bevételek bővítése, ami együtt jár az életminőség javulásával is.
A Zalakaroson kialakítandó új városközpont nemcsak a turistákat, hanem az ott élőket is szolgálja, új kulturális és sportlehetőségeket biztosít – jegyezte meg.
Hozzátette: az európai uniós és kormányzati források nem ajándékok, hanem jól felfogott gazdaságpolitikai elképzelések megvalósítását szolgálják. Zalakaros esetében is így van, a város nemzetközi versenyképességét erősíti a beruházás, növeli a vendégszámot és ezzel a bevételeket.
Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester történelmi eseménynek nevezte a beruházás indítását, mert ennek eredményeként alapvetően megváltozik a településkép és a város élete.
Jelezte: az 1,7 milliárd forintos beruházáshoz egymilliárd forint támogatást nyert el a város a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretéből, 700 millió forintot pedig önerőből biztosít az önkormányzat.
Zalakaros a 2008-2009-es válságra innovációval és minőségi szolgáltatásokkal reagált, így jelentősen sikerült növelnie a látogatottságot. A 2014 és 2018 közötti időszakban 470 ezerről 740 ezerre nőtt az éves vendégforgalom a településen, a fürdő látogatottsága pedig 550 ezerről 650 ezerre emelkedett.
A polgármester kifejtette: a most elindult fejlesztés révén az eddigi sportpálya helyét is felhasználva széles területet ölel fel a beruházás, amelynek révén erősödik a város gyógyhelyi karaktere és térségbeli szerepe is. Zalakaros szerepe ugyanis túlmutat a város határain, nemcsak a szálláshelyeket, hanem a munkahelyeket illetően is.
Az önkormányzat sajtóközleménye szerint a jelenlegi sportcentrum helyén új multifunkcionális gyógyhelyi fogadóépület épül 200 fős fedett rendezvénytérrel és kiegészítő helyiségekkel, továbbá szabadtéri, háromezer férőhelyes rendezvénytérrel, zöldfelülettel és szökőkúttal.
A téren borházakat építenek, délkeleti oldalán parkolót, a megközelítést új gyalogátkelő és a szomszédos arborétumon átvezető, bővülő sétautak biztosítják. Bővítik a parkban lévő játszóteret, a focipálya helyén fitneszparkot és 400 méteres futópályát alakítanak ki, továbbá felújítják a kertmozi világítástechnikáját.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.