Háromezer főt nyaraltat idén a Pro Filii Alapítvány
Kétszázmillió forintot költenek az üdültetésre.
Kétszázmillió forintot költenek az üdültetésre.
Közigazgatási eljárás indult az ügyben.
Nem engedhetjük elrontani sikereinket sem Zalakaroson, sem Magyarországon, sem Európában – mondta a házelnök.
A tavaszi teljes megtorpanást robbanásszerű foglalási kedv váltotta fel a nyári szezon előtt.
Hévíz polgármestere szerint jól alakult a nyár, ami sokat segített az önkormányzaton és a helyi vállalkozásokon.
Elsősorban hétvégén egyre több magyar látogat el a turistaparadicsomokba, több helyen kiugró a forgalom.
A forgalom akkor lendülhet fel majd még jobban, ha feloldják a budapesti és a Pest megyei korlátozást is.
Novák Ferenc Zalakaros fideszes polgármestere emlékeztetett rá, hogy a fürdő 1965-ös megnyitása óta több mint 30 millió látogatót fogadtak, a város Európa fürdőtérképén is szerepel.
A kormány szándéka a turizmus erősítésével a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a bevételek bővítése, ami együtt jár az életminőség javulásával is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar játékos mellett négy liverpooli csapattársa is bekerült a Premier League-ben az év csapatába.
Pedig a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-párharc még nem ért véget a budapesti vereség után.
A magyar kormányfő szerint a tagság veszélyes biztonsági illúziót keltene.
Az FTC edzője erre gondolt, amikor arról beszélt, hogy a Qarabag már úgy tesz, mintha továbbjutott volna.
Fáradhatatlan Proli Ákos ezen a hajnalon is hóna alá vette felfújható prolihergelőjét és elindult Hatvanpuszta irányába.
Az időjárásfüggő megújulók mellett, a növekvő igények kielégítése érdekében a jövőben is szükség van olyan alaperőművekre, amelyek télen-nyáron, éjjel-nappal képesek a stabil villamosenergia-termelésre.
A közmédia csatornái élőben közvetítik az ünnepi eseményeket.

Petr Pavel óvatosságra intette a közvéleményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.