Nyolc sebész hagyja el a Szent Margit Kórházat

Vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Szent Margit Kórházban történtek miatt, miután Imreh Domonkos főorvos elbocsátását követően további hét sebész orvos távozott az intézményből. A kórház vezetője szakmai és magatartásbeli tényezőkkel is indokolta a nyugdíjkorhatárt elérő sebész felmentését, volt kollégája, Csókay András azonban úgy véli, megindult az 50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása.

Franka Tibor
2019. 12. 18. 5:50
A betegek láthatják kárát a tisztogatásnak Fotó: MTI/Mohai Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A betegek láthatják kárát a tisztogatásnak
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Badacsonyi Szabolcs, az SZDSZ egyik volt prominens vezetője már 2007-ben az MSZP–SZDSZ-kormány által bezárt Margit-kórházat, mint telephelyet egyik vezetőként irányította, és amikor még létezett a Szabad Demokraták Szövetsége, elindult a pártelnöki tisztségért, noha nem ő nyert.

A főorvos eltávolításának körülményeiről megkérdeztük a főigazgatót, aki a következő választ adta: „Dr. Imreh Domonkos az öregségi nyugdíjkorhatár elérésére tekintettel, a hatályos jogszabályok figyelembevételével került felmentésre, melyről már 2018 szeptemberében, vagyis jóval a döntést megelőzően tájékoztatást kapott. Az indokok között szakmai, munkáltatói és magatartásbeli tényezők egyaránt szerepet játszottak, melyről a munkáltató írásban tájékoztatta az érintett kollégát. A Szent Margit Kórház tevékenységét politikamentesen, kizárólag a magas színvonalú betegellátás biztosítása érdekében végzi, ennek megfelelően a vezetői munkáltatói döntések meghozatalában sem játszhatnak szerepet politikai szempontok. Természetesen a kórházvezetés gondoskodik arról, hogy a távozó kollégák helyére kiváló szakemberek kerüljenek felvételre.”

Lapunk érdeklődésére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy tudomására jutottak a Szent Margit Kórházban történt események. Kérdésünkre, indul-e vizsgálat, azt válaszolta: „az Országos Onkológiai Intézet felelős vezetőjeként huszonhat esztendőn át egyszer sem tűrtem el, hogy visszaéljenek a betegek szenvedéseivel, hogy hecceljék őket, alaptalan félelmeket gerjesszenek és felkorbácsolják a szenvedélyeket. Minden munkatársamnak, mielőtt felvettem, azt mondtam, két feltétel létezik: a szakmai és az emberi kiválóság, világnézettől függetlenül. Másnak a kórházban nincs helye. Nem lehet átpolitizálni, mert a betegség nem válogat a balliberális vagy a nemzeti érzelmű páciensek között. Miniszterként sem gondolom másként. Minden vizsgálatot igénylő ügyben, így a Margit-kórházban történtek esetében is a vizsgálatot elrendelem.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.