Teljesítjük a NATO-nak tett vállalásainkat

Magyarország betartja vállalását, és 2024-re a GDP 2 százalékát fordítja majd honvédelemre – jelentette ki Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Magyar Atlanti Tanács (MAT) ünnepi közgyűlésén.

2019. 12. 11. 16:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország két évtizede a NATO hasznos és elismert tagja, és aktívan, komoly erőkkel vesz részt a szövetség különböző nemzetközi békefenntartói misszióiban.

Vizi E. Szilveszter, a MAT elnöke köszöntőjében kijelentette: nagyon fontos, hogy a tagországok vezetőinek londoni zárónyilatkozatában rögzítették, hogy a külső határok védelme biztonsági okokból kiemelkedő jelentőségű, mert meg kell akadályozni az illegális migrációt, ezzel a terrorizmus terjedését. Ez ugyanis a NATO államok számára nagy kockázatot jelent. Az elnök emlékeztetett arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már két éve hangsúlyozza, a külső határok védelme a segítségnyújtás leghatékonyabb formája, és az, ha helyben segítjük a rászorult embereket, országokat.

Az évet értékelve Vizi E. Szilveszter közölte: a Magyar Atlanti Tanács sikeres és eredményes évet tudhat maga mögött, hiszen a NATO 70. jubileumáról és hazánk 20 éves szövetségi tagságáról egész évben színvonalas rendezvényeken emlékeztek meg. A Honvédelmi Minisztériummal közösen megrendezett „Magyarország és a NATO” fotókiállítást például több ezren tekintették meg. Köszöntőjében Vizi E. Szilveszter leszögezte azt is, a húsz évvel ezelőtti döntés, hogy Magyarország csatlakozik a katonai egyesüléshez, minden tekintetben helyes volt. Személyes meggyőződése, hogy a világ biztonságpolitikai térképén e szövetségnek nincs alternatívája.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.