Szabó István új alapokra helyezi a nyíregyházi labdarúgást
Átalakul a Nyíregyháza játékoskerete és a játéka is az NB I nyitányára.
Átalakul a Nyíregyháza játékoskerete és a játéka is az NB I nyitányára.
Vastaps és teltház fogadta a magyar rendezőlegendát.
Koltai Lajos szerint egy filmet felújítani azért őrületesen nehéz, mert az egyszer már nagyon jól sikerült.
Szabó István elárulta, miért maradt benn az NB I-ben a Nyíregyháza.
Az újonc gyakorlatilag bebiztosította a bennmaradását az NB I-ben, miközben az edző előző csapata Gera Zoltánnal sem támadt fel.
„Nem az az edző vagyok, aki a biztos vezetés tudatában szeret hátradőlni” – nyilatkozta a Ferencváros vezetőedzője.
Szabó Istvánban nagy a bizonyítási vágy, és szeretné elérni, hogy a következő évben is az élvonalban szerepeljen a csapat.
A nagy múltú kispestiek az utolsó helyen állnak a másodosztályban.
Szabó István 1991-ben forgatott Találkozás Vénusszal című filmjének főszereplője hetvenöt éves volt.
Kovács András tulajdonos egy interjúban kijelentette, hogy egy ilyen nehéz helyzetben lévő csapatnál egyszerűen nem fért bele, hogy Szabó István pro licences továbbképzésre is járt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.