Hozzátette: az áramtermelés szén-dioxid-mentessé tételéről szóló vita Magyarországon leegyszerűsödött a paksi atomerőmű bővítésének kérdésére. Ma atomenergia nélkül a párizsi klímacélokat nem lehet teljesíteni, ezt mondja az ENSZ tudományos tanácsadó testülete, az OECD és a Nemzetközi Energia Ügynökség is, de év végén az Európai Unióban is kimondták ezt.
A köztársasági elnök szerint ha megépül a két új paksi erőműblokk és a másik négy is működni fog, a Magyarországon előállított áram több mint kilencven százaléka szén-dioxid-mentes lesz.
Arról is beszélt, hogy a széntüzelésű Mátrai Erőműben az állam többségi tulajdont szeretne szerezni: az Európai Unióban döntés született az unió ötven szénrégiójának átalakítására – a hírek szerint százmilliárd eurós forrással -, és az ötven régió egyike lesz a Mátrai Erőműhöz tartozó lignitbányarendszer. Itt a tervek szerint részben gázerőmű, részben hulladék-, illetve biomassza-égetés történik majd, a rekultivált területekre pedig naperőműparkot építenek – mondta. Ennek következtében a Mátrai Erőmű energiatermelése fontos része marad a magyar energiarendszernek, munkahelyeket tudnak megőrizni, egy fontos infrastrukturális fejlesztéssel pedig megoldják, hogy lényegesen kevesebb szén-dioxid-kibocsátás történjen 2030-tól, mint napjainkban – foglalta össze Áder János.
Az államfő hangsúlyozta: mindezek megvalósításához szükség van állami felelősségvállalásra. Az államnak felelőssége van az ellátásban és a környezetkárosítás megelőzésében is – mutatott rá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!