Rettenetes új betegségek jelentek meg nálunk is
Emberek hurcolják be az új fajokat.
Emberek hurcolják be az új fajokat.
A világban egyre gyakoribbak lesznek a konfliktusok is.
Az EU-s tendencia ezt mutatja.
Pomozi Sándor már az Antall-kormány óta védelmi feladatokat lát el, ő dolgozta ki nem mellékesen Torgyán József volt agrárminiszter személyi védelmét is.
A Navitasoft Zrt. a balti államoknak is segít lekapcsolódni az orosz áramhálózatról – derül ki a Kék Bolygó új adásából.
A volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal beszélgetett.
Áder János hátrányos helyzetű fiatalokkal találkozott.
A magyar mezőgazdaságnak időben fel kell készülnie arra, hogy a klímaváltozás hamarabb és erősebben érezteti hatásait a Kárpát-medencében, mint a bolygón általában.
A Tudomány Világfórumán mutatta be az sGDP-t Áder János.
Heti gazdasági összefoglaló
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nyugdíjasok élelmiszer-utalványa a sláger.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A C csoportban az éjjel az argentin Boca Juniors és a portugál Benfica összecsapása 2-2-re végződött.
Számos kockázatot jelentene Magyarországnak, ha Ukrajna gyorsítósávban az Európai Unió tagja lenne.
Bethlen István miniszterelnök elmondja a Házban, hogy a kommün bukása után Horthy Miklós fővezérként a legszigorúbb megtorlást helyezte kilátásba, ha katonák követnek el jogtalanságokat.
Hazánk részéről is garantálható a vétó, ha nem sikerül semmilyen engedményt elérni.
Az illegális bevándorlók miatti razziák nyomán borult lángba Los Angeles, de a lapostévék is bánták.
Tegnap éppen az orosz energiahordozókról való teljes és kötelező leválást próbálták keresztülverni az Európai Tanácson, ám Szlovákiával együtt behúztuk a kéziféket.
Bethlen István miniszterelnök elmondja a Házban, hogy a kommün bukása után Horthy Miklós fővezérként a legszigorúbb megtorlást helyezte kilátásba, ha katonák követnek el jogtalanságokat.
Hazánk részéről is garantálható a vétó, ha nem sikerül semmilyen engedményt elérni.
Az illegális bevándorlók miatti razziák nyomán borult lángba Los Angeles, de a lapostévék is bánták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.