Kórházba vonul ma az illetékes nyomozási bíró, aki a budapesti, 38 éves M. András letartóztatásáról dönt. Ő január 3-án Kelenföldön, a Menyecske utcai lakásában nyakon szúrta volt barátnőjét, majd elmenekült. A nyomozók alig fél óra múlva az V. kerületi Akadémia utcában, a Fővárosi Főügyészség melletti épület egyik lakásában fogták el és kórházba szállították, mivel megsérült. A főügyészség a bűnismétlés veszélye és a gyanúsított jelenlétének biztosítása miatt M. letartóztatását indítványozta.
Kedden előkészítő ülésen életfogytiglani fegyházat ajánl az ügyészség teljes körű beismerés esetén Brodmann Lászlónak azzal, hogy 30 év múlva szabadulhat. Az MSZP volt önkormányzati képviselőjelöltjének VV Fanni meggyilkolása miatt kell felelnie. Nagybátyja, egykori védője Brodmann Péter azt mondta a Borsnak: „Szégyen ez az egész ügy, és László hülyesége a családunkra nézve, de nincs takargatnivalónk. Amit tett, hogy elvitte az ájult Fannit, ami a kamerán is látszik, azt elismeri, és viseli az azzal járó következményeket, de többet nem”.
A vádlott ugyanis tagadja, hogy megölte volna a lányt. A ValóVilág valóságshow-ból közismertté vált Novozánszky Fanni 2017 novemberében tűnt el az otthonából. Egy héttel a bejelentést követően fogták el a volt politikust, aki július óta házi őrizetben van, aminek hatályát az ügydöntő határozatig meghosszabbították, így dunaújvárosi lakásában várja a tárgyalást. A vádirat szerint a gyilkosság idején Brodmann Lászlónak nem volt munkája, de költekező életet élt, kölcsönöket kért és adósságokat halmozott fel. Egy ismerősétől tudhatta meg, hogy Fanni jó anyagi helyzetben van, ezért megkörnyékezte a lányt egy – a vádiratban nem részletezett – üzleti ajánlattal, de ő elutasította azt. Ezután egy más ürüggyel kereste fel Fannit, aki beengedte a lakásába. A lakásban aztán Brodmann a vád szerint összeverte a nőt, majd miután Fanni elájult, értékeket vett magához, az eszméletlen lányt pedig a kocsihoz vitte. Fanni azonban meghalt, ezért a vádlott súlyt kötött a testre és a Dunába dobta.