Szavazatvásárlásra kérhetett milliókat a letartóztatott roma vezető
Farkas János szerint az ügyészség tőle tudja, hogy Agócs János kiket akart kifizetni az elnökké választásakor rá szavazók közül.
Farkas János szerint az ügyészség tőle tudja, hogy Agócs János kiket akart kifizetni az elnökké választásakor rá szavazók közül.

A több mint egymilliárd felhasználóval rendelkező Marketplace-en például minden hatodik embert átvertek már.

A svéd rendőrök nyolcvan százaléka pályamódosítást fontolgat az erőszakos bűncselekmények megszaporodása miatt.

Így szóródnak az ítéletek: Tényleges életfogytiglan, negyven év fegyház, négy év börtön.

Interaktív állandó kiállítás a bűnről, a bűnüldözésről és a kriminalisztikáról.

Elfogadta a spanyol parlament az új gyermekvédelmi törvényt, mely várhatóan júniusban lép életbe.

Nem fogadta el a jövendőbeli férj, hogy a menyasszony lemondta a tervezett lakodalmat.
A boszniai határrendészet adatai szerint 2018-ban 70, 2019-ben pedig 80 embercsempészettel összefüggő eset volt.
A fiatalabbak körében eluralkodó erőszak miatt ellenzéki politikusok a kormányt kezdték hibáztatni. A tények, a kormányzati intézkedések azonban ellentmondanak a támadó hangoknak.

Brodmann László volt önkormányzati szocialista képviselőjelöltnek VV Fanni meggyilkolása miatt kell felelnie a bíróság előtt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.