A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában mutat be szentmisét délután, és együtt imádkozik a betegekkel – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.
Szűz Mária első lourdes-i jelenésének emléknapja Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta a betegek világnapja is.
A világnap alkalmából a pápa évről évre üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa az idei világnapra a többi közt azt írta: „Jézus Krisztus nem törvényeket szab azoknak, akik sebzettségük, fájdalmuk és gyengeségük miatt félelemben élnek, hanem irgalmát, vagyis gyógyító személyes jelenlétét ajándékozza nekik”.
Az egyházfő hozzáteszi: Jézus „maga is a gyengeség útját választotta, megtapasztalta az emberi szenvedést és magától az Atyától kapta a megerősítést. Valójában csak azok fogják tudni, hogyan kell másoknak vigaszt nyújtani, akik saját magukon tapasztalták meg mindezt.”
Kitér arra: Az egyház „szüntelenül és egyre jobban törekszik arra, hogy az irgalmas szamaritánus – azaz Krisztus – fogadója legyen”, a ház, amelyben megtapasztalható Jézus kegyelme – olvasható Ferenc pápa üzenetében.
Az egyházfő szól az egészségügyben dolgozókhoz, figyelmeztetve őket arra, hogy „az életet a fogantatástól a halálig el kell fogadni, meg kell védeni, tiszteletben kell tartani és támogatni kell”. „Bizonyos esetekben vállalnotok kell a lelkiismereti okból való tiltakozást, hogy az életre és az emberre kimondott igen mellett megmaradjatok” – fogalmaz.
Megjegyzi, a betegek világnapján gondol azokra is, akik nem jutnak orvosi ellátáshoz, mert szegénységben élnek. A pápa arra kéri a világ minden országának egészségügyi hatóságait és kormányait, hogy „miközben számolnak a gazdasági realitással, ne hagyják figyelmen kívül a társadalmi igazságosságot sem”.
Ferenc pápa üzenetében köszönetet mond az önkénteseknek, akik a betegek szolgálatában állva „számos esetben kompenzálják a strukturális hiányosságokat, és a gyengédség és jelenlét gesztusaival tükrözik Krisztusnak, az irgalmas szamaritánusnak a képét a világ felé” – fogalmaz az egyházfő.