Magyar Péter most jó keresztényként próbál tetszelegni
A Tisza Párt vezére ezzel szemben tavaly még minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a templomból kijövő hívőkkel.
A Tisza Párt vezére ezzel szemben tavaly még minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a templomból kijövő hívőkkel.

Véget ért a farsang, kezdődhet a húsvétra való készülődés.

Bábel Balázs kapja idén a Hit Pajzsa Díjat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a több mint kilencszáz éves lovagrenden belül a legsokoldalúbb, leghatékonyabb, legeredményesebb szervezet.

Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül jutunk el a feltámadás ünnepéhez, a húsvéthoz.

Első lépésként az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkért négy egyetemistát, hogy egy stáb segítségével járják körbe az országot.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia küldöttségét magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa.

Ahhoz, hogy a fogvatartottal beszélni lehessen, először a fogvatartóval kell szóba állni – a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nyomoz, és feltárja a veszteségeket

A napokban a hetvenedik születésnapját ünneplő esztergom–budapesti érsek adott interjút lapunknak.

Mégis felépülhet a Normafa tetején lévő Szent Anna rét kápolnája, aminek az ötletét Mária Natália nővér még a világháború előtt vetette fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.