– Kisgyermekként lóháton ül Gyónon, az otthonuknál – ez látható azon a képen, amelyet beszélgetésünk előtt mutatott. Milyen lelkiséget kapott a szülői házban?
– Mélyen hívő parasztemberek voltak a szüleim. Édesanyám rendszeresen járt templomba, nyugdíjasként még hét közben is. Apám a negyvenes években tagja volt keresztény katolikus ifjúsági mozgalmaknak és a kereszténydemokrata Barankovics-pártnak is. Ameddig lehetett, a földeken dolgozott. A téesztől azonban elmenekült, és a fővárosban vállalt munkát, otthon pedig a megmaradt kis földterületet művelte.
– Kecskeméten tanult a piaristáknál, majd a hatvanas évek végén iratkozott be a papi szemináriumba. Milyen volt akkor a papok élete?
– Az érettségi évében dőlt el, hogy pap leszek, korábban ugyanis érdekelt a mezőgazdaság és a régészet is. Az indulás nem kecsegtetett fényes karrierrel. Az állam szabályozta a vallási életet: csupán nyolc szerzetesi iskola maradhatott meg, korlátozták az egyházi sajtót és az ifjúsággal foglalkozást. A hittanosokat, ministránsokat sok esetben megszégyenítették, és a hatvanas évek végén még több pap börtönben ült. Amikor 1969-ben bevonultam a szemináriumba, rögtön elvittek katonának két évre, harckocsizó lettem Baján. A századból egyedül én érettségiztem, így írnok is lettem, mivel senki más nem tudta ezt a feladatot ellátni. Majd 1974-ben papnövendék társaimmal könyvet vittünk Erdélybe, és lebuktunk. A sok könyvet elvették, ki akartak tenni a szemináriumból, és megjártam a rendőrséget.
Attól kezdve folyamatosan figyeltek, a plébániákon is megjelentek a civil ruhás nyomozók.
Figyelmeztetéseket is kaptam, hogy mit nem lehet csinálnom.
– Hogyan merült fel, hogy könyveket juttassanak el Erdélybe?
– Akkoriban már mások is vittek magyar nyelvű vallásos könyveket. Egyik társunk kapcsolatban állt az ottani szemináriummal és Márton Áron püspökkel, egy nemzetközi szervezeten keresztül pedig pénzt kaptunk. Egy hátizsákkal és két nagy szatyorral utaztam a vonaton. Az egyik tetején egy tréningruha, a másikon egy szál kolbász, a harmadikon egy tokaji aszú volt az álca. A román határőrök meg is nézték, de továbbengedtek. Valaki azonban lebukott közülünk, és ezután nálam is megtalálták a csomagot. A könyveket elvették, a kolbászt, az aszút és a tréningruhát meghagyták nekem. A vallatás után pedig elengedtek.