– Miért van jelentősége, hogy a magyarság a XXI. században is megemlékezzen az államalapításról?
– Ha nem emlékeznénk meg róla, akkor a kezdetünk, a múltunk a semmibe lógna. Pont ezt akarja a mai világ, hogy feledkezzünk meg a múltunkról. Márpedig a múlt az a talapzat, amelyen épül aztán a későbbi jövendőben egy ország, egy nemzet, nép sorsa, és benne az egyházé is. Szent István király az egyháznak is fontos szerepet szánt, amikor püspökségeket, érsekséget alapított a pápa jóváhagyásával.
– Mi az Szent István örökségében, ami ma is iránymutatásként tud szolgálni a magyar vezetőknek és a magyar embereknek?
– Ma is iránymutató az augusztus 20-i Szent István-napi evangélium: Jézus azokat az embereket, akik az ő tanítását nemcsak meghallgatják, hanem valóra váltják, olyanoknak nevezi, mint a bölcs ember, aki sziklára, nem pedig homokra építi a házát. Szent István a maga körülményei között, a maga idejében bölcs ember volt, mert olyan házat, hazát épített, ami még ma is áll. Nekünk az a tevékenység, amit Szent István keresztény meggyőződésből tett, iránymutató lehet. A mi feladatunk, hogy figyeljük, mit kíván tőlünk ma az evangélium megvalósítása, az aszerint való élet a családunkban, a nemzetünkben és a világban.
– A tavalyi népszámlálási adatok szerint csaknem egymillióval kevesebben vallották magukat kereszténynek, mint tizenegy évvel ezelőtt. Mi lehet az oka a csökkenésnek?
– Kétségtelen, hogy a világ szekularizálódik, elvilágiasodik. Azonban a népszámláláson az erre irányuló kérdésfeltevés nem volt teljesen egyértelmű, és az eredményekben az is közrejátszhatott, hogy manapság egyre elterjedtebb az a narratíva, miszerint a vallás magánügy.
Én is ismerek olyan embereket, akik rendszeresen járnak templomba, de azt mondták, hogy ők nem válaszoltak.
Itt nem azoknak a száma növekedett, akik azt mondták, hogy nem tartoznak az egyházhoz vagy a katolikus egyházhoz, hanem azoké, akik nem válaszoltak. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Európában egyre többször támadják a keresztényeket. Jó példa volt erre az olimpia nyitóünnepsége. Akik nem nagyon erős elszántsággal hisznek, azok inkább azt mondják, hogy talán nem kell nekünk ezt megvallani mindenki előtt.
– Az egyházaknak milyen intézkedésekre lenne szükségük, hogy visszájára forduljon az elvilágiasodás?
– Az egyházaknak mindenképpen feladata a tanúságtétel és a misszió, hiszen minden nemzedékkel elölről kell kezdeni. Nem alakult ki olyan embertípus, amelyik automatikusan hívővé lesz. Kereszténynek nem születünk, hanem leszünk, ezt már az ókorban is mondták. Tehát minden nemzedékkel újra kell kezdeni a missziót, mint ahogy például a műveltséghez szükséges oktatást is. Nem lehet azt mondani, hogy egy orvosprofesszor gyereke feltétlenül művelt ember lesz. Éppen ez a válság jele mostanság, hiába vannak az okostelefonok, azt vesszük észre, hogy a gyerekek koncentrálóképessége, a gyerekek tudása és megalapozott műveltsége alatta marad a régi időknek. Ugyanígy mindenkivel újra kell kezdeni a keresztény élet oktatását is.
– Egyik miséjén elég karcos véleményt fogalmazott meg a párizsi olimpia megnyitójáról, amit egyenesen az eucharisztia meggyalázásának nevezett. Mi a hívő kereszténytől a helyes hozzáállás, amikor úgy érzi, támadják a vallását, a kultúráját?
– Az olimpia megnyitója után jól látható volt, hogy nem voltam egyedül a véleményemmel, miszerint a nyitóünnepségen Az utolsó vacsorát tették gúny tárgyává. Sőt még a jobb érzésű muszlimok is kifogásolták. Ez nem egy sértődő kétség volt részünkről, hanem tény. Olyan sok gyönyörű francia festményt fel lehetett volna dolgozni a megnyitóünnepségre, ami a francia kultúrát, a múltat is felcsillantotta volna.
Miért kellett ez a vallásgyalázó műsor, amelynek semmi köze az olimpiához? Kifejezetten azért, hogy támadjanak bennünket.
Nekünk nem szabad annyiban hagynunk a keresztényellenes támadásokat, azonban nem folyamodunk erőszakhoz. Nem lehetünk terroristák azért, mert gúnyolnak, a szellem fegyvereivel kell küzdenünk. Maga az Úr Jézus mondja: „Ha bíróság elé állítanak benneteket, akkor abban az órában megadatik nektek, hogy megválaszoljátok.” Nem szabad meghunyászkodni, mintha nem is hallanánk, mert akkor még inkább elhatalmasodik ez a szellemiség, miszerint a keresztényeket lehet bántani következmények nélkül. Azért is mondtam azon a szentmisén, hogy gyávaság volt a kereszténygyalázó ünnepi műsor, mert bizony a muszlimokat nem merték volna támadni. Emlékezetes XVI. Benedek pápa 2006-ban, a regensburgi egyetemen tartott akadémiai beszéde, amelyhez illusztrációként egy bizánci császár, II. Paleologosz Manuel császár egy művelt perzsával való beszélgetését idézte. Amit felolvasott, abban dehonesztáló módon említette Mohamedet, és már ezzel is fel lehetett lázítani a muszlim világot. Az viszont tényleg csak egy vélemény volt, és semmiképpen nem támadás.
– A kontinensünket uraló baloldali eszmék és a muszlim bevándorlók sokasága nem veszélyezteti Európa keresztény kultúráját? Létrejöhet békés együttélés a keresztények és a muzulmánok között?
– Az engedély és iratok nélküli korlátlan bevándorlással nem tudhatjuk, milyen emberek jönnek be hozzánk.
Bizony, Európa sorsa lehet olyan, mint annak idején Bizáncé volt: megszállta a török, és ma már csak nagyon kevés keresztény él a területen.
A békés együttélés szellemében pedig akkor kellett volna fellépni, amikor a muszlim fundamentalista irányzatok üldözték vagy megölték a keresztényeket. A XX. század elején a Közel-Keleten még nagyon sok keresztény élt, mára már alig vannak. Az Európába bevándorló muszlimoknak ki kellett volna jelenteni: engedélyt kapnak mecsetet építeni, de csak akkor, ha az ő hazájukban is lehetnek újabb keresztény templomok.
– Megállítható az európai társadalom elvilágiasodása? Van esély újabb virágzásra?
– A szellemi áramlatok kiszámíthatatlanok. Szent István kora a clunyi reformoknak köszönhetően a kereszténységnek egy fölvirágzása volt, holott előtte volt egy-két olyan évszázad Nyugat-Európában, amely nagyon lesüllyedt keresztény erkölcsi szempontból. Később pedig a francia forradalom, amely ezerszámra ölte meg az apácákat, papokat, hívő embereket, laikus állammá tette Franciaországot. Az első kommunista város Párizs volt 1870-ben, a XX. század elején Franciaország már laikus államnak törvényesítette magát, és ezután szintén virágzásnak indult a francia katolikus egyház. Francia hívő misszionáriusok mentek a világba, és csoda dolgok voltak az egyházi megújulásban, a múlt század húszas–harmincas, de még a negyvenes éveiben is. Én hiszek abban, hogy van megtérés is: az addigi pogány, liberális, globalizált életviteléből valaki megfordul, és egy keresztény értékrendet tesz magáévá. Erre nagyon sok példa van az egyház történetében, hogy nincs predesztinálva az ember az egyre rosszabbra, hanem mindig van lehetőség, hogy jobbá legyen ő és a környezete. Jézus a Szentlélekről mondta: a szél ott fúj, ahol akar.
Augusztus 20. 
