Recskkel, megtört emberek sorsával szembenézni soha nem könnyű – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a recski kényszermunkatábor létesítésének 70. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen.
Gulyás Gergely a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) rendezvényén, a Magyar Gulág című megemlékezéssorozat nyitókonferenciáján azt mondta: a megemlékezés célja jobban megismerni és jobban megérteni történelmünk egy fontos darabját, az ország megtörését, a rendszer ellenségeivel való leszámolást, hogy a kommunista diktatúra több mint négy évtizede ne merüljön feledésbe.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A miniszter kiemelte: az emlékezésnek mindig van tétje. „Az emlékezéstől is függ, hogy minden vitánk, különbségeink ellenére megtaláljuk-e a közös pontjait a nemzeti emlékezetnek, amely összetartó erőt jelent mindenki számára” – fogalmazott.
Gulyás Gergely köszönetet mondott annak a történésznemzedéknek, amely „először áttörte a hallgatás falát”, szóra bírta a kor szereplőit: gyilkosokat, felbujtókat, áldozatokat, kis embereket, a kiszolgáló haszonélvezőket.
Az elmúlt három-négy évtizedben a történészek hatalmas munkát végeztek az események dokumentálásában – mondta. Hozzátette: folytatni kell a kutatásokat, hogy az új nemzedékek számára is megfogalmazzák, elérhetővé, átélhetővé tegyék a múlt üzenetét.
Kiemelte: nincs olyan diktatúra, amely emberi kiteljesedést, jólétet, szabadságot hozhat.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban is vannak Európában olyanok, akik a történelmi tragédiákat tagadni, illetve igazolni akarják. Kiemelte: „akik elfeledik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt”.
Soha semmilyen körülmények között nem lehet mentegetni, különösen nem igazolni gyilkosokat, gyilkosságokat. „Nem hazudhatjuk szépnek, jónak és igaznak azt az eszmét, amelynek nevében világszerte sok tízmillió embert gyilkoltak meg” – jelentette ki.
Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke azt mondta: a Gulág az embertelenség, a kiszolgáltatottság, a kommunista diktatúra szimbóluma.