A kommunizmus nem halt meg, él és virul
A baloldal szélsőséges ideológiája kizárólagosságot követel magának.
A baloldal szélsőséges ideológiája kizárólagosságot követel magának.
Dokumentum- és játékfilmek idézik fel a vészterhes időszakot.
A kommunista diktatúra világszerte otthagyta nyomát.
Jože Dežman szlovén történész többek között a Tito-nosztalgiáról is beszélt a HírTV műsorában.
A díjat olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz.
Legyen közös európai ügy a kommunista diktatúrák emlékezete – mondja Földváryné Kiss Réka.
A huszonöt évesen mártírhalált halt orvostanhallgató, Tóth Ilonka árpádföldi szülőházánál filmvetítéssel egybekötött gyertyafényes megemlékezést tartanak.
Történész legyen a talpán, aki hirtelenjében meg tudná mondani, hogy a nagy Sztálin áldozatai közül az ellenségei voltak-e többen vagy a sajátjai.
Sztálin halálának kerek évfordulójára is emlékeztet a 70-es troli.
Azért maradtunk meg, mert volt egy Szent István királyunk; Ravasz László, Ordass Lajos, Mindszenty József és Márton Áron pedig a Szent István-i fundamentumra épített.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi nem a háború, hanem a béke hősei vagyunk – mondta a Demokrata főszerkesztője a Harcosok órájában.
A háború mérhetetlen károkat okozott Magyarországnak – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Háromnapos ülést tartanak.
A frontérzékenyek a hét elején javulást tapasztalhatnak.
Az amerikai elnök előtte Putyinnal egyeztetett.
A Fidesz képviselője szerint az összes háborúpárti európai vezetőnek el kell takarodni.
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben.
A Liverpool edzője több témában is kifejtette a véleményét az újabb vereség után.
Stephen Millert Joseph Goebbelshez, Hitler hírhedt propagandistájához hasonlította.
A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.