– A kommunisták a világ legnagyobb átöltözői – jelentette ki Rétvári Bence a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy van hasonlóság a kommunistákban, a szociáldemokratákban a globalistákban, a woke követőiben, genderistákban vagy a cancel culture követőiben, ez pedig a tagadás.

– Tagadják a világ természetes rendjét, tagadják a hagyományokat, tagadják a múltat, tagadják Istent, tagadják a családot, tagadnak mindent, ami a természetes gondolkodásban az emberekben benne van, és ehelyett egy mesterséges ideológiát erőltetnek – hangsúlyozta az államtitkár a Terror Háza Múzeumban tartott megemlékezésen. Mint mondta:
a kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésében érhetők el.
– Bárhol a világon a kommunisták hatalomra kerültek, az sosem demokratikus módon történt, sosem a többség választotta meg őket, mindig valami külső hatalom segítette őket – tette hozzá az államtitkár. Rétvári Bence a beszédében azt is hangsúlyozta: a kommunisták a hatalmat nem az emberek javára használták, hanem saját maguk diktatórikus rendszerének a fenntartására.
A kommunizmus sehol sem hozott jólétet és sehol sem hozott szabadságot az embereknek
– mondta az államtitkár.
Magyarországon a kommunizmus könyörtelen mivoltát megmutatta a cselekedetük. Rétvári Bence példaként említette, hogy az ellenállókat felkötötték, kihallgatás közben revolvert szorítottak a homlokukhoz, de volt, akit gyermekek szeme láttára végeztek ki. A nemzeti lobogó kitűzése is bűnnek számított. Az egyik legkegyetlenebb eset, amit feljegyeztek a kommunista időkből, amikor egy jegyző felesége kilenc hónapos terhesen térden állva könyörgött, hogy ne végezzék ki a férjét, hiszen heteken belül megszületik a közös gyermekük. Az mondták neki, ha a férje lába alól kirúgja a sámlit, akkor levágják a kötelet a férje nyakáról. A nő a sámlit kirúgta, viszont a kötelet nem vágták le.
– Így kezdték a kommunisták a tevékenységüket Magyarországon, és így is folytatták. Ezért veszélyes az, amikor antifákról hallunk, akik ma is hasonló erőszakot, akár Budapest utcáin, akár Nyugat-Európában megvalósítanának.
Ez nem egy jópofa, baloldali, fiatalos, radikális mozgalom, hanem egy gyilkos eszmének radikális követő csoportja, akikkel szemben nulla tolerancia van
– szögezte le Rétvári Bence, aki felidézte momentumosok szavait is. Fekete-Győr András például azt mondta: „Példát kell statuálni azokkal az emberekkel, akik ezt a rendszert működtették”. Az államtitkár emlékeztetett az egykori DK-s, most momentumos Szarvas Koppány Bendegúz szavaira is, amikor arról írt közösségi oldalán, hogy „Megdolgoznak a fiúk a lámpavasért”. Rétvári Bence Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről is szót ejtett:






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!