A magyarok elismerik a kormány aktív szerepvállalását a családok védelmében és a háború okozta gazdasági nehézségek kezelésében – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásából.
A felmérés szerint széles társadalmi támogatottság övezi az olyan intézkedéseket, mint
amelyek a nehézségek idején is a magyar családok biztonságát szolgálják.
A KINCS kutatása alapján a megkérdezettek kilencven százaléka úgy véli, hogy
a kormánynak védelmet kell nyújtania az embereknek a háború okozta gazdasági hatásokkal, az energiaválsággal és az árrobbanással szemben, valamint stabil és biztonságos körülményeket kell biztosítania a családok számára.
Az állami beavatkozás szükségessége mögött széles körű társadalmi egyetértés mutatkozik, amely átível a politikai táborokon is. Míg a kormánypárti szavazók 93 százaléka, addig az ellenzéki szavazók háromnegyede is indokoltnak tartja a gazdasági folyamatokba való kormányzati belépést a családok anyagi biztonsága érdekében.
Végezetül a felmérés rámutat, hogy
a családok támogatása a magyarok szemében kiemelten fontos állami feladat. A válaszadók szinte teljes egésze (94 százalék) úgy véli, hogy a kormánynak aktívan gondoskodnia kell a családokról, míg kilencven százalékuk szerint stabil és kiszámítható körülményeket kell biztosítania számukra.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a magyarok többsége támogatja azt a politikát, amely a válságok idején is megvédi a családokat, valamint biztosítja számukra a stabilitást és a biztonságot – összegzett a KINCS.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!