Történész legyen a talpán, aki hirtelenjében meg tudná mondani, hogy a nagy Sztálin áldozatai közül az ellenségei voltak-e többen vagy a sajátjai. (Elég csak az ukrajnai mesterséges éhínség, a holodomor három- és hétmillió közé tehető áldozataira gondolni.) Ezen merengve képzeljük el azt a hetven évvel ezelőtti napot – 1953. március 5-ét –, amikor hosszú percekig tartó harangzúgás szakította meg a moszkvai rádió adását, majd egy hírolvasó elcsukló hangon jelentette be: „Meghalt Joszif Visszarionovics Sztálin, a szovjet nép atyja.”
Hogy a versenyt zokogó milliók bánata mennyire volt őszinte, soha nem fogjuk megtudni. (Azt viszont már tudjuk, hogy országlása során a vezér 44 500 ember kivégzését személyesen rendelte el.)
