A Knicks szombaton a döntő ötödik mérkőzésén 94–90-re győzte le a San Antonio Spurst, megszerezve első NBA-bajnoki címét több mint fél évszázad után. Bár a találkozót Texasban rendezték, a siker hírére New Yorkban tömegek lepték el az utcákat, hogy megünnepeljék a klub történelmi sikerét.
A csapat tulajdonosa, James Dolan már a mérkőzést követően nyugalomra intette a szurkolókat.
Tudatnunk kell mindenkivel New Yorkban, hogy tudjuk, ünnepelnek, és azt szeretnénk, hogy jól érezzék magukat
– mondta, félbeszakítva Josh Hart sajtótájékoztatóját.
Kérem, vigyázzanak magukra! Ne sérüljenek meg, és ne bántsanak senkit!
– figyelmeztetett.
Az ünneplés azonban hamar elfajult, amikor a bárokból és közös meccsnéző rendezvényekről kiáramló tömeg összecsapott a rendőrökkel Manhattan Midtown negyedében.
A Knicks bajnoki győzelme egy mámoros bulinak indult
Korábban írtunk arról, hogy New York a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik házigazdája lesz, és a torna döntőjét is az amerikai metropoliszban rendezik majd. A vb azonban egyelőre háttérbe szorult, hiszen a város az NBA-döntő lázában égett: a New York Knicks a San Antonio Spurs legyőzésével 53 év után ismét bajnoki címet szerzett, amit hatalmas ünneplés követett a Central Parkban.
Elszabadultak az indulatok
A New York-i rendőrség (NYPD) közlése szerint a tömeg az éjszaka előrehaladtával egyre erőszakosabbá vált, és számos rendkívül veszélyes incidens történt.
Hajnali két óra körül lövésekről érkeztek bejelentések a 42. utca és a Broadway környékéről.
A lövések pánikot váltottak ki, az emberek fedezéket kerestek. A hatóságok szerint egy 17 éves fiút lábon lőttek, halálos áldozatról azonban nem érkezett jelentés.
A rendőrség négy késeléses és vágásos támadásról, magántulajdonban lévő járművek megrongálásáról, tömegverekedésekről, valamint a tömegben felrobbantott tűzijátékokról is beszámolt.
Több csoport a rendőri felszólítás ellenére sem volt hajlandó elhagyni a helyszínt.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!