– Holnap tárgyal a Fővárosi Közgyűlés Budapest idei költségvetéséről, a szűk mozgástéren belül a budapestieknek tett vállalásainkból indultunk ki – írta tegnapi Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely. Az ellenzéki főpolgármester üzenetében nem fejtette ki, hogy a főváros idei költségvetési előterjesztésében kiadási főösszegként 415 milliárd forintot állapítottak meg, ami csaknem 30 milliárd forinttal több, mint 2019-ben volt. A város működtetése a dokumentum szerint viszont csak 18 milliárddal kerül többe ebben az évben. Az Európai Beruházási Bank fejlesztésekre felhasználható hitelkeretéből 28,3 milliárd forintot is beterveztek a fővárosi büdzsébe.
A fővárosi képviselők második napirendi pontként a Városliget területére vonatkozó változtatási tilalom bevezetéséről, a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításáról szavaznak. A Karácsony Gergely jegyezte dokumentum miatt Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa nyílt levelet írt, amiben felhívta a Párbeszéd politikusának figyelmét, miszerint az érvényes és végrehajtható építési engedéllyel rendelkező projektek nem fognak leállni, ellenben több zöldfejlesztés is ellehetetlenülhet. A főpolgármester helyett Bardóczi Sándor főkertész válaszolt, aki vitatta a miniszter által leírtak jogi alapját, illetve a beruházás átláthatóságát, az őszinte párbeszédet és a civilek bevonását hangsúlyozta a VÉSZ módosítása kapcsán.
Fürjes Balázs, a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár tegnapi Twitter-bejegyzésében felhívta a figyelmet, hogy a közgyűlés egyoldalú akciójával a fővárosi önkormányzat elmulasztja a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) szabályai szerint szükséges előzetes egyeztetést. Az államtitkár azt kéri, holnap, az FKT-ülésen közösen vitassák meg a VÉSZ-t, és csak az egyeztetés után döntsön a Fővárosi Közgyűlés.
A képviselők dönthetnek a költségtúllépés miatt bizonytalan sorsú állatkerti biodóm-beruházással kapcsolatban is. Az előterjesztés szerint a Pannon Park fejlesztését a Fővárosi Állat- és Növénykert a továbbiakban az Enviroduna Kft. széles körű bevonásával végezné, a feladatellátásra bruttó 381 millió forint többletforrást biztosít az önkormányzat.