Szólt az előterjesztés azon részéről is, hogy a visszaélések elkerülése érdekében a jövőben a kártalanításként megállapított összeg főszabályként a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára érkezik. Kifizetés ügyvédi letéti számlára nem teljesíthető – mondta.
Kitért arra, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítási perek hosszú ideig szinte ismeretlenek voltak a magyar jogrendszerben, az ezekkel összefüggő perek száma még az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is elenyésző mennyiségű volt.
Az elmúlt időszakban azonban „egyes külföldről finanszírozott szervezetek és a velük együttműködő jól ismert ügyvédi irodák” felismerték a strasbourgi kártalanítási ügyekhez kapcsolódó pénzszerzési lehetőséget – hangoztatta. Hozzátette: ennek köszönhetően ugrásszerűen megemelkedett a bíróság előtti perek száma.
Úgy folytatta, a strasbourgi bíróság a magyar vonatkozású ügyeket vizsgálva, a Varga és társai ügyben arra a következtetésre jutott, hogy a börtönzsúfoltságból adódó problémák ismétlődése és állandósulása, valamint az érintettek nagy száma miatt hatékony jogorvoslati eljárásra van szükség.
A bíróság ebben az ítéletében arra hívta fel Magyarországot, hogy preventív, illetve kompenzációs jogorvoslati mechanizmust vezessen be – idézte fel.
Varga Judit szerint a jogalkotó eredeti szándéka az volt a 2013-as jogszabállyal, hogy az akkori elhelyezési körülmények ellensúlyozására hatékony és jól működő kompenzációs rendszert hozzon létre. Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kártalanítási rendszer ebben a formában a visszaélésre is lehetőséget ad.
A közvéleményt megrázó bűncselekmények elkövetői milliós nagyságrendű kártérítéshez juthattak, miközben az áldozatok és hozzátartozóik igényérvényesítése nem kellően hatékony – mondta.
Ismertetése szerint a börtönviszonyok miatti kártalanítási ügyekben 12 680 határozat született, amely közel kilencmilliárd forintot vont el a költségvetésből; ebből mindössze 10 százaléknyi összeg került a sértettekhez, a kifizetések 61 százaléka pedig ügyvédi irodák letéti számláira érkezett.
Fidesz: A börtönbiznisz egyértelműen megvalósítja a joggal való visszaélést
A balliberális és a Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek rátelepedtek a fogvatartottakra, és iparággá fejlesztették a börtönbizniszt – mondta Budai Gyula, a Fidesz vezérszónoka csütörtökön az Országgyűlésben, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában.
Elmondta, hogy a börtönbiznisz közel tízmilliárdos iparág, amely egyértelműen megvalósítja a joggal való visszaélést, megkárosítja a magyar államot, rombolja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat és sérti az emberek igazságérzetét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!